Eredeti Olaszországból hozott Pallini Limoncello díszdobozban két ajándék pohárral! Ebben a formában Magyarországon nem kapható!
Akár karácsonyra, vagy szülinapra egyedülálló ajándék!
A Pallini Limoncello egy természetes citromlikőr, amelyet 1875 óta készít az olaszországi Pallini család Rómában. Kizárólag Sfusato citromból készül, melyet az Amalfi-parton termesztenek, amit a legkiválóbb citromtermő helyek között tartanak számon. A kézzel szedett citromot azon frissiben infuzálják, így frissességük és ízük minden üvegben megtalálható. Fogyasztási sokoldalúsága szinte végtelen: magában, jégre töltve, jól behűtve, vagy koktélokba és ételreceptekbe keverve. Minden esetben Olaszország hiteles ízét kapjuk a Pallini limoncellokból. A Limoncello (más néven Limoncino) egy édes citromlikőr, az olaszországi Campania régió egyik tipikus gasztronómiai terméke, amely a XIX. század végén született. Akkoriban egyszerűen alkohol, citrom és cukor szakszerű keverésével állították elő. Az első írásos feljegyzései Capri-szigettel kapcsolatosak, ahol 1900-ban a "limoncello" védjegyet először regisztrálták. Ugyanakkor vannak erre az időszakra vonatkozó dokumentumok, amelyek szerint a citromlikőr már szerepelt a Sorrento család asztalán, amelyet aperitifként vagy emésztőszerként használtak.
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 10:32 .
2021. április 30., péntek
YOURS fekete elasztikus MOLETTI ruha UK 30/32 EU 58/60 - Jelenlegi ára: 3 800 Ft
YOURS fekete elasztikus pamutviszkóz női ruha UK 30/32-es méretben. Hossza: 134 cm, mell: 142-184 cm, csípő: 188-230 cm. Szép állapotban!
Ha több terméket vásárolsz, spórolhatsz a postán!
Személyes átvételre nincs mód.
Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 09:14 .
Ha több terméket vásárolsz, spórolhatsz a postán!
Személyes átvételre nincs mód.
Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 09:14 .
180x200x20 cm-es Siglo ágybetét - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Eladó egy használt, jó állapotú 180x200 cm fekvőfelületű, 20 cm vastag Siglo vákuum matrac.
Huzata nem levehető.
Elszállításában a benzinköltség ellenében tudok segíteni.
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 07:14 .
Huzata nem levehető.
Elszállításában a benzinköltség ellenében tudok segíteni.
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 07:14 .
. AGÁR (bronzszobor falapon) - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Anyaga bronz és fa. Mérete: 13x17, 5x7 cm.
Az ár tartalmazza a posta és szállítás költségeit!
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 06:44 .
Szecessziós antik magas szekrényke / éjjeliszekrény /kis komód bordó bársony betéttel - Jelenlegi ára: 28 900 Ft
Szecessziós antik magas szekrényke / éjjeliszekrény /kis komód bordó bársony betéttel.
Méretei: Mag: 80 cm, Szél: 40 cm, Mély: 32
Budapesten és környékén a szállításban tudok segíteni! Más esetben az MPL csomag futár 3. 500. - Ft-ért szállítja el az ország bármely területére!
Tekintse meg a többi termékemet is! Ha valaki szereti az antik dolgokat az bőségesen mazsolázhat köztük!
Felhívnám minden vásárló figyelmét, hogy a rossz tapasztalatokra való tekintettel a termékeimet a megvásárlástól számítva egy héten belül fizesse ki vagy vegye át, mert ellenkező esetben törlöm az adásvételt és újra meghirdetem a terméket negatív értékelés mellett!
Jelenlegi ára: 28 900 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 05:21 .

Törésálló Üveg Képernyővédő Xiaomi Redmi K20 KSIX Extreme 2.5D MOST 9878 HELYETT 2303 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 2 303 Ft
EAN:
8427542982199
Gyártó:
KSIX
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Törésálló Üveg Képernyővédő Xiaomi Redmi K20 KSIX Extreme 2. 5D-et verhetetlen áron.
Anyag: Temperált ÜvegErős Érzékenység: 9HVastagság: 0, 3 mmVédelem: Ütődések és horpadásookTulajdonságok: ÁtlátszóKönnyű összeszerelésKompatibilis: Xiaomi Redmi K20
Jelenlegi ára: 2 303 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 04:08 .
Lotti Karotti Társasjáték.ÚJ - Jelenlegi ára: 7 590 Ft
Verseny a lédús és ízletes répáért a nyuszikkal! A nyuszik nagyon megéheztek, és a domb tetején virágzik a zamator sárgarépa. Neki is indulnak a domboldalnak, viszont eljutni a zöldséghez nem egyszerű. Elég egy rossz mozdulat, és a nyuszik alatt megnyílik a föld, visszapottyannak az üregbe. Ki lesz az első, aki eljut a répához és tekerni tud rajta egyet? A Lotti Karotti társajátékból kiderül! A Lotti Karotti társasjáték tartalma: 1 db domb elforgatható répával, 16 db nyúlfigura, 24 db kártya. A játék5-10 éves korsztálnyak ajánlott, 2-4 játékos részére. .
Néz szét aukcióim között. Költséget spórolhatsz.
Leütés után a vaterától / teszvesztől kapott vásárlási tájékoztatót kérlek olvasd el.
A temékek nem minden esetben vannak raktáron, de 1 külsö raktárból megtudom rendelni vagy üzenetbe kérdezz rá
hogy van-e azonnal vagy mikorra tudom beszerezni. A foxpostos automatához nem tudok minden,
de a Csomagküldö. hu felületen https: //www. csomagkuldo. hu/atvevohelyek kitudod választani
Szállítási módok-árak:
Csomagküldö. hu átvételi pontra:
800ft elöreutalással 1100. - utánvételel. Sajnos nincs ilyen opció a szállítái beállításoknál.
Házhoz Dpd, Trans-o-flex, Postával:
1690-ért előreutalással. 2000. - utánvételel.
Információ
Vásárlás után, csomagját összekészítjük és
küldjük az utaláshoz szükséges adatokat.
Szállítási idő
Készlettől függően 2-14 munkanap!
22000 Ft feletti megrendelés esetén Ingyenes a szállítás!
- Fizetés előre utalással lehetséges! -
Fizetési módok
Átutalás
Utánvétel
Személyes
Személyes átvételre kizárólag Budapest, Békásmegyer, Víziorgona u 4 üzletünkben van lehetőség!
Vásárlást követöen emailba vagy telefonon megtudjuk beszélni.
Jelenlegi ára: 7 590 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 02:50 .

Csak szerelem kell - Across The Universe DVD Újszerű, Amerikai film - Jelenlegi ára: 450 Ft
Eredeti DVD, újszerű állapotban. Amerikai film(2007). 5. 1DD eredeti hanggal, magyar felirattal. Játékidő: 2 óra 8 perc + extrák. Kép: 16/9. További tartalmi és technikai info a mellékelt képeken.
Szerepkők:
Lucy
Evan Rachel Wood
Jude
Jim Sturgess
Max Carrigan
Joe Anderson
Sadie
Dana Fuchs
Prudence
T. V. Carpio
JoJo
Martin Luther
Dr. Robert
Bono
Ismertető:
Azok a lázongó hatvanas évek: a békemozgalmak, a hippik, a kábítószer és a beatzene hőskora. Jude, a liverpooli dokkmunkás Amerikába utazik, hogy megkeresse rég nem látott apját. New Yorkban megismerkedik egy egyetemista lánnyal, Lucyval, kapcsolatukból szerelem lesz. Amikor Lucy bátyját a vietnami pokolba küldik, a két fiatal csatlakozik a háborúellenes mozgalomhoz. A sors azonban elválasztja őket egymástól és ezernyi nehézséget kell legyőzniük, hogy újra találkozhassanak. Zenés film a Beatles együttes legjobb dalaival, a címet is tőlük kölcsönözték az alkotók.
Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 01:38 .

MEN IN BLACK I. - II. . dupla VHS kazettán - Jelenlegi ára: 990 Ft
Használt VHS kazetták.
Eredeti, nem másolt.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 00:21 .
Eredeti, nem másolt.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-05-01 00:21 .
Gyöngykupak antik réz, ragasztható 12 x 8 mm db - Jelenlegi ára: 25 Ft
Szín: antik réz
Anyaga: fémöntvény
Méret 12 x 8 mm 6 mm a belső lyuk. ragasztható felület.
Jelenlegi ára: 25 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 23:08 .
Anyaga: fémöntvény
Méret 12 x 8 mm 6 mm a belső lyuk. ragasztható felület.
Jelenlegi ára: 25 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 23:08 .
Ryan közlegény megmentése - Különleges kiadás (4 dvd) (a film + 2 dok. film) - Ritka - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Ryan közlegény megmentése - Különleges kiadás tartalmaz:
Ryan közlegény megmentése film - (2 DVD ) - digipakk kiadás
2 dokumentum film:
A béke ára (1dvd)
A háború filmezése (1 dvd )
8 db 18, 5x13, 5 cm-es fotó a filmbeli jelenetekkel
A kiadvány nem tartalmaz magyar hangot, de magyar felirat van mindegyik lemezen!
Jó állapot, a lemezek karcmentesek
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 21:50 .

Samsung Galaxy A70 Dual sim LTE 128gb 6gb - Jelenlegi ára: 60 000 Ft
Eladó egy Samsung Galaxy A70 LTE DUAL SIM 128gb ROM 6gb RAM telefon. Pár órát használt tökéletes, karcmentes új állapotban van. Kijelző védő üvegfólia van rajta. Még garanciális októberig!
Jelenlegi ára: 60 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 20:38 .
Jelenlegi ára: 60 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 20:38 .
Telefon (Avaya 1408) IP telefon vezetékes - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Készletkisöprés, minden FIX áras termékre -50%! A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot).
Telefon (Avaya 1408) IP telefon vezetékes
használt, működése nincs ellenőrizve ezért kizárólag csak alkatrésznek vagy dekorációs célra ajánlott,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 19:21 .

Üveggyöngy, 14 mm 10 db - Jelenlegi ára: 190 Ft
Üveggyöngy, 10 db.
A képen látható gyöngyökből ékszereket készíthetsz.
Nyaklánc, fülbevaló, karkötő készítéshez ajánlom!
Szín: mindig a képen látható színt kínálom eladásra.
Méret: 14 mm
Jelenlegi ára: 190 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 18:08 .

Isofix ülésmagasító - CARETERO Puma graphite 2017 - Jelenlegi ára: 20 470 Ft
Márka:
CARETERO
Tömeg:
3
Nem:
Unisex
Várható szállítási idő:
3-5 munkanap
ÁFA kulcs:
27%
isofix ülésmagasító
Minőségi autós ülésmagasító CARETERO Puma Isofix. Teherbírás: 15-36 kg, nagyobb gyermekek számára ajánlott. Az ülés kiváló minőségű anyagokból készült, amelyek garantálják a gyermek biztonságát. A széles ülés kényelmes és kényelmes párnázással rendelkezik. Az autóülés egy ISOFIX rögzítő rendszerrel rögzíthető az autóhoz, amely még nagyobb biztonságot nyújt. ISOFIX rendszer nélküli autóban is használható.
Jellemzői
- teherbírás 15-36 kg
- minden 3 pontos biztonsági övvel felzerelt járműbe illeszkedik
- kényelmes, praktikus könyöktámasz
- ISOFIX rögzítő rendszerrel rendelkezik
- széles kényelmes ülés
- borítás levehető és mosható
- ECE R44/04 szabvány alapján
Méretek: belső cca 45x39x22 cm
Súly: 3 kg
Jelenlegi ára: 20 470 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 16:50 .
Felhúzható autó pályával (újszerű) - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Hibátlan, újszerű autópályát kínálok megvásárlásra. A kötélpálya hossza állítható. A kisautót felhúzod, cél, hogy egyik oszlopról a kötélen át a másik oszlopra juttasd az autót.
Személyesen Veszprémben vagy Székesfehérváron vehető át. Postázom is rugalmasan, a vevő igényei szerint.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 15:38 .
Személyesen Veszprémben vagy Székesfehérváron vehető át. Postázom is rugalmasan, a vevő igényei szerint.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 15:38 .
Új Puma First Round bélelt lány cipő 37.5 -es - Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Új Puma First Round bélelt lány cipő.
Belső talphossz: 23. 5 cm.
Eur 37. 5, UK 4. 5, US 5. 5 méret.
Doboza nincs.
Gyári cikkszám: 355179-03
A termék Gls csomagpontban is átvehető! Ennek díja előre utalás esetén 930 ft., utánvétel esetén 1130 ft. A csomagpontok listáját a csomag. hu honlapon lehet megtalálni. Amennyiben így szeretnéd átvenni a csomagot a személyes átvételt jelöld meg a megrendelés során! Az így megrendelt csomagot akár már másnap megkaphatod!
Minden termékem eredeti, erre garanciát vállalok!
Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 14:21 .

Ruhacsipesz Supernet (20 pcs) MOST 1525 HELYETT 588 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 588 Ft
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Ruhacsipesz Supernet (20 pcs) és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát!
Anyag: MűanyagTartozék: 20 pcs
Jelenlegi ára: 588 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 13:02 .
Anyag: MűanyagTartozék: 20 pcs
Jelenlegi ára: 588 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 13:02 .
Használt dohányzóasztal - Jelenlegi ára: 1 Ft
Az asztal méretei:
- rövidebbik oldala: 57 cm
- hosszabbik oldala: 117 cm
- magassága: 49 cm
Átvehető Debrecenben. A szállításban sajnos nem tudok segíteni. Minden további kérdés esetén keress nyugodtan.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 11:50 .

2021. április 29., csütörtök
Pelikan Silverino háromszögletű színesceruza készlet 24 darabos - Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Herlitz Pelikan márkájú háromszögletű 24 darabos színesceruza készlet ragyogó és intenzív színekkel. A háromszög formájú ceruzatest ezüst dombor mintás, mely a könnyed és kényelmes ceruzafogást biztosítja. Puha minőségi 3 mm-es bélvastagsággal, törésbiztos béllel. Feliratozható. 100% FSC fából készült.
Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 10:32 .
Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 10:32 .
Nazareth Expect No Mercy LP 12" - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Nazareth Expect No Mercy LP 12"
Artist: Nazareth
Title: Expect No Mercy
Label: PGP RTB / Philips
Country: Yugoslavia
Catalogue: LP 5738 / 6370 424
Date: Mar 1978
Format: LP
Borító: jó
Lemez. EX
foxpost
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 09:18 .
Artist: Nazareth
Title: Expect No Mercy
Label: PGP RTB / Philips
Country: Yugoslavia
Catalogue: LP 5738 / 6370 424
Date: Mar 1978
Format: LP
Borító: jó
Lemez. EX
foxpost
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 09:18 .
74-es kék kantáros nadrág - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képeken látható 74-es kantáros kisnadrág, megkímélt állapotban.
A postaköltség a vevő címe alapján kerül megállapításra.
Tekintse meg a többi termékemet!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 08:02 .
A postaköltség a vevő címe alapján kerül megállapításra.
Tekintse meg a többi termékemet!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 08:02 .
Horoszkopós + 1 pohár - Jelenlegi ára: 480 Ft
Eladásra kínálom a képen látható 2 db. teás poharat
Személyes átvétel Győrben lehetséges.
Jelenlegi ára: 480 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 06:38 .
Személyes átvétel Győrben lehetséges.
Jelenlegi ára: 480 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 06:38 .
Halcsapat eladó - Jelenlegi ára: 1 Ft
Malabári dánió csapat eladó!
Saját tenyésztésű malabári dánió csapat eladó. A halak fiatalok, 4 hónaposak, kb. 3-4 cm hosszúak.
10 halat adok egy csapatban. A képek csak illusztrációk, nem a meghirdetett halakról készültek.
A halakat csak személyesen lehet átvenni Újpesten!
Az információk a diszhal. info honlapról vannak.
Tudományos név: Devario malabaricus (Jerdon; 1849)
Magyar név: Malabári dánió
Csoport: Pontyfélék
Származás: Ázsia; India nyugati partvidéke, Srí Lanka
Testhossz: 8-10 cm, de a természetben elérheti a 10-12 cm-t is.
Természetes élőhely: Kisebb tiszta vizű folyók és hegyi patakok. Ezekben a vizekben a talaj kisebb-nagyobb kövekből és sziklákból áll, és a part mentén a növényzet a víz fölé nyúlik. A vízmozgás, a vízmennyiség és a víz zavarossága évszakonként eltérő lehet.
Viselkedés: Békés rajokban élő halfaj. Ha nagyobb csapatot tartunk (legalább 8-10 egyed), akkor sokkal kevésbé lesznek ijedősök. A többi halat kergetheti, de nem bántja azokat, hiszen számára ez csak játék, ezért tanácsos hasonló méretű és viselkedésű halakkal tartani.
Táplálkozás: Mindenevő, a természetben szinte kizárólag rovarokat, és azok lárváit eszik, viszont akváriumban szívesen fogyasztják a különböző élő és száraz eleségeket is.
Szaporítás: Elég könnyű
Medence: ajánlott a min. 150 literes
Hőmérséklet: 18-25 ° C
Várható életkor: 5-6 év
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 05:32 .

Notesz Santoro Pop! - Jelenlegi ára: 8 388 Ft
Térj vissza az irodádba anélkül, hogy egy apró dolgot is elfelejtenél! Vásárolj Notesz Santoro Pop! és irigyeljenek a kollegáid!
Anyag: PoliuretánRögzítés típusa: RugalmasTartozék: 2 Jelölő + Belső zseb
Jelenlegi ára: 8 388 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 04:14 .
Anyag: PoliuretánRögzítés típusa: RugalmasTartozék: 2 Jelölő + Belső zseb
Jelenlegi ára: 8 388 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 04:14 .
Fodrász játék Fésülhető babafej játék fej 60.cm+tartó - Jelenlegi ára: 12 490 Ft
Eredeti gyári bontatlan csomagolásban küldöm a terméket.
4219, 4220,
Alkalmas fodrászatban részt vevő hallgatók számára is, tanulók részére.
Különösen jó játék kislányok számára akik szeretnek fodrászos játékot játszani.
Állapot: 100% újA haj hossza: kb. 60 cm
Szorítótartó a fejhez tartozik, mérete: kb. 20 x 7, 5 cm
Jelenlegi ára: 12 490 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 02:56 .

Wilo IKER szivattyú DP-E40 !! - Jelenlegi ára: 200 000 Ft
Wilo ikerszivattyú 2 x DP-E40/115- 055/Z-r1 kb 50kg - 200. 000. -Ft,
A cső csatlakozás belső átmérője kb. 4, 5cm, a beépítési szélesség kb. 25cm
Tökéletes működés
Jelenlegi ára: 200 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 01:44 .
A cső csatlakozás belső átmérője kb. 4, 5cm, a beépítési szélesség kb. 25cm
Tökéletes működés
Jelenlegi ára: 200 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 01:44 .
BARBIE / HERCEGNŐ - KISLÁNY ÉKSZER SZETTEK - Jelenlegi ára: 690 Ft
Eladók a képen látható Barbie / Hercegnő kislány ékszer szettek:
Nyaklánc, karkötő, gyűrű
vagy
Nyaklánc, karkötők, gyűrű, hajcsat
vagy
Nyaklánc, karkötő, gyűrű
vagy
Karkötő, gyűrűk, hajcsatok
690 ft / szett
Nézz szét további termékeim között!
Folyamatosan töltök fel gyerekjátékokat és gyerekruhákat.
Jelenlegi ára: 690 Ft
Az aukció vége: 2021-04-30 00:21 .

Gyöngy, akril 14 mm, 10 db - Jelenlegi ára: 130 Ft
A képen látható gyöngyökből ékszereket készíthetsz.
10 db.
Szín: mindig a képen látható színt kínálom eladásra
Jelenlegi ára: 130 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 23:08 .
10 db.
Szín: mindig a képen látható színt kínálom eladásra
Jelenlegi ára: 130 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 23:08 .
Hurricane Spin Broom 360 fokban forgó seprű - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Elege van már abból, hogy egy kis kosz is nagy gondot jelenthet? A hagyományos seprűvel fáradtságos minden piszkot feltakarítani és még sem marad a padló tökéletesen tiszta? A porszívót sem szívesen veszi elő?
Ennek már vége! Megérkezett a nagysikerű Hurricane Spin Mop gyártójának új terméke: a Hurricane Spin Broom! Egy könnyű, forgókefés seprű, ami szinte bármit feltakarít! Nem elemes, nem árammal működik! A titka a különleges forgókefe-technológia, ami mozgás közben gyűjti magába a koszt!
A takarítás még sosem volt ilyen egyszerű!
A Hurricane Spin Broomnak köszönhetően nem okoz többet gondot a padló felseprése! Könnyen, egyszerűen tud feltakarítani, legyen szó chips morzsáról vagy bármi másról. A Hurricane Spin Broom még a törött üveget is eltakarítja, és nem marad szilánk a földön.
Nem áram, nem elem, nem akku...
A Hurricane Spin Broomnak egyedülálló technológiájának hála nincsenek rejtett költségek! Ez az eszköz nem fogyaszt áramot, nem igényel elemet! 100% energiamegtakarítás = 100% hatékonyság!
8 ok, amiért vásárlóink imádják a Hurricane Spin Broom-ot:
A titok a tripla kefe technológia: a kefék forgószélként forognak, és mindent felszívnak.
A seprű az állatszőrt is feltakarítja, és a kiszóródott macskaalom sem jelent gondot.
Ne hajolgasson többet a feltakaríthatatlan porcsík miatt, a Spin Broom megoldja!
A beépített portárolót egy mozdulattal ki lehet üríteni.
A Hurricane Spin Broom oldalsó keféi középre seprik a koszt anélkül, hogy megkarcolnák a szegőlécet.
Fantasztikusan könnyen irányítható, és olyan lapos, hogy még az alacsony bútorok alá is befér.
Használható fa- és laminált padlón, és csempén is.
A sörték a fugáról is felszedik a koszt, és olyan erősek, hogy szinte bármit feltakarítanak
Minden háztartásban nélkülözhetetlen!
Tegye próbára csak egyetlen alkalommal, és többé nem akar lemondani róla! A Hurricane Spin Broom forgófejes tisztítóval otthonát másodpercek alatt ragyogóvá varázsolhatja akku, elemek vagy villanyfogyasztás nélkül!
A nyél mérete: Hurricane Spin Broom: 109 cm
A fej mérete: 35 x 20 x 5, 5 cm
Személyes átvétel csomagponton lehetséges a VI. és XI. kerületben hétköznap 10-18 óráig. A szállítási költséget több termék vásárlása esetén csak 1x számítjuk fel.
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 21:56 .

Opel Vivaro 2000-2014 alumínium tetőcsomagtartó tetősín kereszttartóval L2 - Jelenlegi ára: 89 900 Ft
Opel Vivaro 2000-2014 aluminium tetőcsomagtartó tetősín kereszttartóval
L2 hosszú verzió, fekete színben, új termék!
Gyári rögzítési pontokra szerelhető. Nem kell fúrni!
15 perc alatt felszerelhető. Nincs szélzaj. A csomag minden kiegészitöt tartalmaz a felszereléshez szükséges csavarokat és szerelési útmutatot. Egyszerű gyors felszerelés.
2db tetősín+2db kereszttartó
Ár: 89. 900ft
Kapható hozzá kissebb és nagyobb teherbirású kereszttartó zárható kivitelben
A termék az EU-ból érkezik. Szállítási határidő: 5-15nap
Szállítás nemzetközi futárral : 29Euro Fizetés: Készpénzben utánvéttel a futárnak.
Más tipusú mikrobuszokra is tudunk ajánlani tetösíneket.
További információkért kérjük látogasson el weboldalunkra!
www. alucsomagtarto. hu
Jelenlegi ára: 89 900 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 20:38 .

Videoton RM5632S rádiómagnó RM5632 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Szép állapotban, a fotókon látható kisebb kopásokkal, de minden része működik.
Antenna, funkciógombok , meghajtó szíj cserélve, hálózati zsinórral adom.
Nézd meg az RM5642 hirdetésem is!
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 19:18 .
Antenna, funkciógombok , meghajtó szíj cserélve, hálózati zsinórral adom.
Nézd meg az RM5642 hirdetésem is!
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 19:18 .
Battlefield: Bad Company 2 *Angol nyelvű /p3149 - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Oldalamon több száz kedvező árú garanciás játék közül válogathat.
A játékok nyelvezete Angol, ha nem akkor az a hirdetés szövegében fel van tüntetve.
A meghirdetett termékek fotói saját készítésűek így garantáltan azt fogja kézhez kapni amit a fotón is lát.
A játékok állapota karcmentes, max. felületi hajszálkarcosak, ha a minőség rosszab akkor azt feltüntetem a hirdetésben.
A vásárlás számlaképes így annak igényét mindenképpen jelezze, ellenkező esetben nyugtát állítok ki a rendelésről.
Személyes átvételre csakis a 17. ker-ben van legetőség telefonos egyeztetés után.
Postázás a szállítási fül alatt felsorolt lehetőségekkel.
Utánvételi lehetőség csak telefonos kontakt után.
Kérem hogy a rendelését 5 napon belül rendezze, ha ez elmarad akkor a terméket újra meghirdetem és a további aukcióimból kizárom.
Köszönöm hogy benézett hozzám.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 18:08 .

NAGY MAGYAROK: VÖRÖSMARTY MIHÁLY, ARANYOZOTT EMLÉKÉREM, PP! - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Tartásfok: UNC
GYÖNYÖRŰ TÜKÖRVERT ÉRME, BONTATLAN KAPSZULÁBAN, SZÍNARANNYAL GAZDAGON BEVONVA!
Kibocsátás éve:
2011-2014
Anyag:
24 karátos arannyal bevont réz
Méret:
40 mm
Hátlap:
Szimbolikus magyar életfa motívum
Minőség:
Tükörveret
Súly :
28 g
Különleges éremsorozat 24 karátos arannyal bevonva
A szigorúan limitált példányszámú Nagy Magyarok éremsorozat hazánk történelmében, kultúrájában, illetve a tudományok területén maradandót alkotó jeles személyiségeknek állít emléket.
Ajándéknak, vagy gyűjteménybe egyaránt kitűnő!
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 16:50 .

Mtz Rába ventilátor klíma kapcsoló - Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Eladó a képen látható minőségi megbízható nagyteljesítményű relé nélkül is használható ventilátor kapcsoló 3fokozat +1 fokozat a klímát indítja el.
Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 15:32 .
Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 15:32 .
AC-DC - NO BULL DVD - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
A DVD szép állapotban van de hajszál karcok előfordulhatnak!
Előre utalás után postázok!
Licit törléssel nem foglalkozom ennek tudatában tedd meg az ajánlatodat!
Folyamatosan töltök fel termékeket!
Köszönöm, hogy benéztél!
Kérdésekre válaszolok!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 14:18 .

eredeti kisgrafika A4 méretű lapon - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Tűfilc kisgrafika A4 méretű merített papíron. A rajz maga 100x115 mm.
A grafika Varga Tamás képgrafikus művész munkája.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 13:02 .
A grafika Varga Tamás képgrafikus művész munkája.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 13:02 .
ÚJ ! 39 ezres profi NIKE RUN STORM-FIT kapucnis férfi futódzseki / windbreaker - L - 3db nincs posta - Jelenlegi ára: 15
Eredeti, új, címkés termék azonnali szállítással, becsületes eladótól.
Itt mindig azt kapod, amit rendeltél, csalódásmentes minőségben.
A termékről:
Új / Eredeti
NIKE
vízálló, szélálló anyagú, lélegző STORM-FIT membrános
férfi kapucnis futódzseki / windbreaker
L-es méretben
méltányos áron eladó!
Tűpontos méretek:
Hossz válltól mérve: 68cm
Mellbőség : 112cm
Ujjhossz : 13+67cm
Fontos lehet:
Rendelj legalább három terméket a kínálatomból,
és átvállalom a teljes szállítási díjat!
Az ajánlat más felhasználóneveken árult termékekre nem vontkozik,
azokkal nem összevonható!
Személyes átvétel kizárólag hétköznapokon,
Budapest centrumában, a Kálvin téren és a Deák Ferenc téren lehetséges!
Mindenkit szeretnék megkérni rá,
hogy bizalommal és felelősséggel tekintsen a közös üzlet irányába,
köszönöm!
A csomag feladása minden esetben regisztrált küldeményként,
a rendelés teljesítését követő két postaforgalmi napon belül megtörténik.
Köszönöm a figyelmed, kérlek, ha időd engedi, szemezgess a termékeim között:
Érdemes!
Mindenkinek további szép napot kívánok!
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 11:38 .
2021. április 28., szerda
5 db-os farmercsomag 4-5 éves kisfiúnak+ ajándék Nike melegítő felső - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Eladnám a képen látható 5 db farmernadrágot. Szép, megkímélt állapotban vannak.
Hosszuk: 58-60 cm
Ajándékba adok hozzá 1 db Nike melegítő felsőt., szép, megkímélt állapotba.
Ha van kérdés, írjatok nyugodtan.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 10:32 .
Hosszuk: 58-60 cm
Ajándékba adok hozzá 1 db Nike melegítő felsőt., szép, megkímélt állapotba.
Ha van kérdés, írjatok nyugodtan.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 10:32 .
Ingyen posta, kész kép feszítőkeretben, Vászonkép, Politikai Világtérkép, Reprodukció - Jelenlegi ára: 12 990 Ft
Vászonnyomat keretre feszítve
Politikai világtérkép
Méret: 65x93 cm-es.
Ingyenes posta az ország egész területén, utánvétellel és előre utalással is lehet fizetni.
A kép elkészítésének módja a második képen látható. Képeink valódi festővászonra vannak nyomtatva, rendkívül tartós, japán technológia.
Érdemes figyelemmel kísérni a többi hirdetésemet is!
Kérdésére szívesen válaszolok.
Jelenlegi ára: 12 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 09:14 .

Fa fülbevaló citromsárga AZONNAL - Jelenlegi ára: 500 Ft
Fa fülbevaló KÉSZLETEN, a fa ékszerek kedvelőinek
Pihe könnyű, fából készült, geometriai motívumos, fa fülbevaló, beakasztós. Allergia mentes. SÁRGA
Fülbevaló: 5cm átmérő, beakasztós
A TERMÉK KÉSZLETEN VAN, AZONNAL TUDOM SZÁLLÍTANI! Nagyon sok fa ékszer közül választhatsz a kínálatomból!!!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 07:50 .
Disney Marie cica hosszú ujjú rugdalózó - Jelenlegi ára: 4 389 Ft
Méret:
50
Ruha típusa:
Rugdalózó
Ruha színe:
Szürke
Skymarket. hu Export Ár Szorzó:
Disney Marie cica hosszú ujjú rugdalózó Eredeti Disney termék Marie cica mintával nyomott, vállon patentos hosszú ujjú vékony pamut rugdalózó. Minőségi magyar termék
Anyaga: 100% pamut Minőség: I. osztály A termék nikkelmentes patenttal készül.
A patent nem tartalmaz nikkelt, ezért nem vált ki allergiás reakciót az erre érzékeny babáknál.
Jelenlegi ára: 4 389 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 06:44 .
Fellini : 8 és 1/2 DVD - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Eredeti, nem másolt DVD
Hibátlan.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség a " Szállítási és garanciális feltételek " menüben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a “ Szállítási és garanciális feltételek “ menüben talál.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 05:32 .

Nantan Fe Meteorit (1516) - 0,32 gramm / 1,6 karát - Kína (1103.) - Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Készletkisöprés, minden FIX áras termékre -50%! A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot).
Nantan Fe Meteorit (1516) - 0, 32 gramm / 1, 6 karát - Kína (1103. )
új,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 04:14 .

Maxi - cosi priorifix isofix autósülés 9-18kg - Jelenlegi ára: 23 000 Ft
9-18 kg, 9 hó - 4 év
A hungarocell betétek épek!
Az ülés balesetmentes!
A legújabb szabványnak megfelel ECE R44/04!
A Maxi Cosi Priori Isofix kifejlesztésében kiemelkedő szerephez jutott a biztonság, a kényelem és a felhasználóbarát kialakítás. Az Isofix egy rögzítési rendszer. A hagyományos autóüléseket csak az autó biztonsági övével lehet bekötni. (Ezt az ülést is lehet így rögzíteni).
Az újabb típusú autók karosszériáját Isofix rögzítési pontokkal látják el. Az Isofixes üléseket ezekhez a rögzítési pontokhoz kell csatlakoztatni (tehát az ülés az autó karosszériájához van rögzítve). Ezáltal az ülésnek nincs mozgástere, jobban véd az esetleges ütközés esetén.
Leírás:
-3 pozíciójú vállmagasság
-4 pozíciójú, menet közben könnyedén dönthető ülés (ha a gyerek elaludna út közben)
-hagyományosan is biztonságosan rögzíthető
-puha vállpárnák
-belső biztonsági öve 5 pontos, központi övfeszítős
-isofix csatlakozó
-ECE matrica -9-18kg
-kitűnő csípő, - oldal, - és fejvédelem -huzata egyszerűen levehető 40 fokon mosógépben mosható
Minden működik az ülésen.
Használt de jó állapotú , képek türözik az állapotát.
Szállítási és fizetési feltételeink:
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, előre megbeszélt időpontban szinte bármikor Székesfehérváron az általam megadott címen.
Dpd futárral előre utalás esetén: 30 kg súlyhatárig lehetséges. Ennek díja a szállítási feltételeknél olvasható , termékenként változó. A pénz számlára érkezését követően munkanapokon 72 órán belül a címzetthez érkezik a csomag.
Dpd utánvétes csomag esetén munkanapokon 72 órán belül a címzetthez érkezik a csomag . Ennek díja a szállítási feltételeknél olvasható mivel termékenként változó.
Elállás esetén a termék visszaküldésének költsége a vevőt terheli.
Személyes átvétel esetén a termék épségéért , hirdetésben feltüntettet állapotáért 100% . -ig felelősséget vállalok. Futár szolgálattal történő küldés esetén a terméket alaposan csomagoljuk de épségéért felelősséget nem tudunk vállalni.
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától amiben megtalálsz minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, emailcím, bankszámlaszám, stb. ) Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk. Vásárlást követően emailben kérlek küld el a pontos címet ahová a terméket küldhetem és ahol biztosan át tudja majd venni valaki. Vaterán előre megadott címre is csak cím megerősítés után küldünk csomagot.
Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Termékeink használt termékek.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: hamarosz
Fejér Megyei Békéltető Testület
A fogyasztói jogvitákban a lehető legrövidebb időn belüli, hatékony fogyasztói jogvédelem. A legfontosabb szempont a vitás felek közötti egyezség létrehozása, hiszen így a kereskedők, szolgáltatók egy maguk által is elfogadott megoldás alapján rövid időn belül teljesítik az egyezségben vállalt kötelezettségeiket. A testület előtti fogyasztói jogviták keretébe tartoznak azon jogsérelmek, amelyek a kereskedő, szolgáltató által nyújtott áru, szolgáltatás minőségével, biztonságával kapcsolatban merültek fel, illetve a termékfelelősségi szabályokkal kapcsolatos jogviták, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével összefüggésben kialakult vitás helyzetek. A vállalkozót , kereskedőt minden esetben együttműködési kötelezettség terheli.
Gazdaság Háza 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. +36 22 510-310
Online vitarendezés
https: //ec. europa. eu/consumers/odr/main/index. cfm? event=main. home. show&lng=HU
Ezt az internetalapú platformot az EU azoknak a fogyasztóknak hozta létre, akik panasszal kívánnak élni az általuk online vásárolt termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, és fel szeretnének kérni egy semleges harmadik felet (vitarendezési testületet) a panasz kezelésére. Nemzeti kapcsolattartó pont - Magyarország Krisztina körút 99 H-1016 Budapest Magyarország +36 1488 2033 - onlinevita@bkik. hu
ELÁLLÁSI JOG GYAKORLÁSÁNAK A MENETE
A fogyasztó 14 napon belül jogosult indoklás nélkül elállni a szerződéstől. Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát eljuttathatja postán vagy elektronikus úton küldött levél útján, vagy elállási szándékát jelezheti telefonon is. Vásárlást vissza igazoló emailben feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Mind esetben a Szolgáltató emailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailen történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma. Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket indokolatlan késedelem nélkül a Szolgáltató részére visszajuttatni, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket. A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. A Fogyasztó kérésére Szolgáltató gondoskodik a visszaszállítás megszervezéséről, azonban a Szolgáltató által megszervezett visszaszállítás költsége a Fogyasztót terheli, a Szolgáltató ez esetben az általa megszervezett visszaszállítás költségét nem vállalja át a Fogyasztótól, kizárólag segítséget nyújt abban, hogy a Fogyasztónak a visszaszállítás megszervezésével ne kelljen foglalkoznia. Fogyasztó erre irányuló igényét Szolgáltató felé előre jelezze. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli. Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Ha Fogyasztó a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés esetén a teljesítés megkezdését megkötését követően gyakorolja felmondási jogát, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a Szolgáltató ésszerű költségeit. A Szolgáltató követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését. A 45/2014 Korm rendelet 20. § A fogyasztó az indokolás nélküli elállási vagy felmondási jogát , a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén , aa) a terméknek, ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek, ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, , ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolja. Elállási/Felmondási nyilatkozatminta(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) Címzett: , Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: , Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: , A fogyasztó(k) neve: , A fogyasztó(k) címe: , A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
SZAVATOSSÁG
Kellékszavatosság
Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 1 éves ( használt termék esetén) elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Egy éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves( használt termék esetén)elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.
Termékszavatosság
A termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Ügyfél – választása szerint – az pontban meghatározott kellékszavatossági jogot vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Az Ügyfelet azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét az Ügyfél a gyártóval szemben érvényesítheti. Termékszavatossági igényként az Ügyfél kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén az Ügyfélnek kell bizonyítania. Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényét az Ügyfél a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. Az Ügyfél a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. Az Ügyfél termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával (Szolgáltató) szemben gyakorolhatja. A Ptk. értelmében gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. A gyártó, forgalmazó (Szolgáltató) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: - a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy , - a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy , -a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak, forgalmazónak (Szolgáltató) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Jelenlegi ára: 23 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 02:56 .

5 az 1-ben szeletelőgép - Jelenlegi ára: 500 Ft
Műanyag szeletelőgép 5 az 1-ben funkcióval.
Alkalmas zöldségek szeleteléséhez, juice készítéshez, de még krumplispirál készítéséhez is.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 01:44 .
Alkalmas zöldségek szeleteléséhez, juice készítéshez, de még krumplispirál készítéséhez is.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 01:44 .
Star Wars tolltartó - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Star Wars tolltartó, szerintem nem is volt használva, mert belül teljesen új !!! Szélesség: 20 cm, magasság: 10 cm.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 00:21 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-29 00:21 .
1.8m TGreen USB 2.0 digitális fgépkábel Casio 8pin - Jelenlegi ára: 1 180 Ft
vadonat új, raktárról azonnal, garival
Nincs minár
(az adatok tájékoztató jellegűek, amennyiben nem biztos hogy ez a kábel való az Ön készülékéhez vásárlás előtt írja meg készülékének pontos típusát és leellenőrizzük a kompatibilitást.. )
Exilim EX-H5 EX-H5BK EX-H5RD EX-H5SR EX-H50
Exilim EX-N1 Casual EX-N1 Simple EX-N5 Simple EX-N10 EX-N20 EX-N50 Elegant
Exilim EX-S8 EX-S8BE EX-S8BK EX-S8PE EX-S8PK EX-S8SR EX-S9 EX-S9BK EX-S9PE EX-S9PK EX-S9SR
Exilim EX-TR150 EX-TR200
Exilim EX-Z16 EX-Z16 EX-Z16BK EX-Z16PK EX-Z16RD EX-Z16SR EX-Z26 EX-Z27 EX-Z28 EX-Z28GD EX-Z28GN EX-Z28BK EX-Z28VP EX-Z33 EX-Z33BE EX-Z33BEEBE EX-Z33BK EX-Z33BKEBB EX-Z33PK EX-Z33PKEBC EX-Z33SR EX-Z33SREBA EX-Z33VP EX-Z33VPEBD EX-Z35 EX-Z35BE EX-Z35BK EX-Z35PE EX-Z35PK EX-Z35SR EX-Z37 EX-Z37BK EX-Z37PE EX-Z37PK EX-Z37RD EX-Z37SR EX-Z42 EX-Z88 EX-Z88S EX-Z88BK EX-Z88AS EX-Z350 EX-Z370 EX-Z370BK EX-Z370PE EX-Z370PK EX-Z370SR EX-Z670 EX-Z680 EX-Z690 EX-Z690BK EX-Z690SR EX-Z690RD EX-Z790 EX-Z800 EX-Z800BE EX-Z800BK EX-Z800PK EX-Z800SR EX-Z800VP EX-Z800YW EX-Z820
Exilim EX-ZR15 EX-ZR15GD EX-ZR15BK EX-ZR15RD EX-ZR15WE EX-ZR20 EX-ZR20BK EX-ZR20SR EX-ZR20PE EX-ZR20WH EX-ZR200 EX-ZR200WE EX-ZR200RD EX-ZR200BE EX-ZR200BK
Exilim EX-ZS1 EX-ZS5 EX-ZS5BK EX-ZS5EO EX-ZS5PK EX-ZS5SR EX-ZS6 EX-ZS6SR EX-ZS6RD EX-ZS6PK EX-ZS6BK EX-ZS10 EX-ZS10BK EX-ZS10BE EX-ZS10PK EX-ZS10RB EX-ZS10SR EX-ZS12 EX-ZS12BK EX-ZS12SR EX-ZS12RD EX-ZS12BE EX-ZS15 EX-ZS15BK EX-ZS15RD EX-ZS15SR EX-ZS20 EX-ZS20BE EX-ZS20BK EX-ZS20RD EX-ZS20SR EX-ZS20PK EX-ZS20WE EX-ZS30 EX-ZS100 EX-ZS100BK EX-ZS100RB EX-ZS100SR EX-ZS150 EX-ZS150BK EX-ZS150GD EX-ZS150GN EX-ZS150VP EX-ZS200
QV-R70 QV-R80 QV-R100 QV-R100SR QV-R100BK QV-R100RD QV-R200 QV-R300
Személyes átvétel: Bp (I. ker Attila út, DunaPlaza, M3-as bevezető, keleti, nyugati) Fót, Felsőgöd, Sződliget az általam javasolt időpontban, amennyiben ez nem megfelelő akkor postával előreutalással tudom küldeni +449Ft vagy utánvéttel +1275Ft. (utánvéttel csak legalább 10 pozitív és 95% feletti értékeléssel rendelkező vásárlóknak tudok küldeni)
Jelenlegi ára: 1 180 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 23:08 .

PEACE Red Label terepszínű spirálfüzet - A4 vonalas - Lizzy Card - Jelenlegi ára: 990 Ft
Városi military - barna-zöld-piros terepszínű A4-es méretű, vonalas dupla spirálos füzet vagány fiúknak, tiniknek. Mérete: 29, 6x1, 3x22, 5 cm. Borítója kiváló minőségű kemény karton, lekerekített sarokkal. Borító felülete UV lakk-kal kezelt, puha tapintású matt fólia bevonatú. Belív: magas fehérségű papír. Lapjai finoman perforált, így könnyedén kitéphető. Minőségi Lizzy Card papír termék. Tűnj ki a környezetből! A legbátrabbaknak ajánljuk a PEACE RED Label kollekciót, mert a barna-zöld árnyalataiból csak úgy kivilágító a tervező által választott piros szín.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 21:56 .
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 21:56 .
BG Berlin Allways Urbe 28 Inch - nagy bőrönd - Jelenlegi ára: 39 990 Ft
BG Berlin Allways Urbe 28 Inch - nagy bőrönd
A BG Berlin bőröndök a legjobb minőségű anyagokból készülnek. Az ABS és polikarbonát ütésálló műanyag felhasználásával készültek, amelyeket keménységük mellett könnyű súlyuk teszik különlegessé. A bőröndök belső része poliészter.
A kerekek kiváló minőségű ütésálló polipropilénből (termoplasztikus gumi TPE) készülnek. A BG Berlin bőröndök kerekei a kialakításának köszönhetően, könnyen lehet leküzdeni a kisebb vagy rövid akadályokat, így lépcsőket, vezetékeket vagy akár egy göröngyös útszakaszon is probléma nélkül végighaladni.
Emellett kiváló minőségű és strapabíró fő YKK cipzárral rendelkeznek. Ez a fém és műanyag kombináció, kiemelkedő a tervezés és a minőség tekintetében is.
Egy másik nagy előnye ezen bőröndöknek, hogy speciális biztonsági zárral rendelkeznek (TSA számzár).
Minden BG Berlin bőrönd praktikus belső kialakítással rendelkezik. Cipzáras rekeszekkel és ruhaleszorító pántokkal segítik az utazót ruhái megóvásában, miközben minimalizálják a belső tartalom mozgását.
A kitűnő és változatos külső desgine mellett a kerekeken lévő kék elemek a BG Berlin logójára utalnak, hogy mindenkit emlékeztessen, hogy ez egy minőségi és egyedi darab.
A négykerekű bőröndök fontos ismérve, hogy nem szabad a húzókarjuknál fogva két keréken húzni, mert a kerekek hamar, aszimmetrikusan elkophatnak, ami nem garanciális hiba. A bőröndöket magunk előtt vagy mellett kell vezetni, hogy mind a 4 kerék guruljon a földön.
Egy BG Berlin bőrönd nagyszerű választás lesz - befektetés sok évig (a termékekre 5 éves garancia vonatkozik).
BG Berlin bőröndök mérettáblázat
20 Inch - kicsi
56 x 36 x 23 cm
2, 6 kg
37, 5 liter
24 Inch - közepes
67 x 44 x 26 cm
3, 3 kg
61, 4 liter
28 Inch - nagy
78 x 51 x 29 cm
4, 4 kg
94 liter
Jelenlegi ára: 39 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 20:38 .

Renault Clio Megane odalindex pár - Új - Jelenlegi ára: 3 900 Ft
RCO-01-6-E-00
Renault Clio I - II, Kango, Laguna I, Megane I, R19 II, R21, Safrane, Scenic,
Tiwingo I + II
Krómozott oldalindex 2 db + sárga izzó. Anyaga műanyag. E-jeles.
Új termék, gyári dobozában.
További jó böngészést kívánunk Vatera üzletünkben.
Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 19:21 .

Xiaomi Redmi Note 9 Pro/Note 9 Pro Max/Note 9S ütésálló hátlap - Ringke Fusion X - turquoise green - Jelenlegi ára: 5 89
Xiaomi Redmi Note 9 Pro/Note 9 Pro Max/Note 9S ütésálló hátlap - Ringke Fusion X - turquoise green (FN0095)
- A Ringke Fusion X tok az egyik legtartósabb és legstílusosabb a gyártó teljes kínálatában. - Átlátszó puha és tartós hőre lágyuló műanyagból készül, körbe fekete kerettel, amely további védelmet nyújt esés esetén. - A tok tökéletesen illeszkedik az készülékre, nem korlátozza a vezeték nélküli töltés lehetőségét. - A kissé megemelt keret megvédi a kamerát és a kijelzőt a karcolásoktól azáltal, hogy a telefont közvetlenül egy sík felület fölé emeli. Másrészt a belső pontszerkezet megakadályozza a készülék túlzott tapadását. - A Fusion X olyan hátlap, amelyet 1, 2 m magasságból történő alkalmassági tesztnek vetettek alá, így megszerezve az amerikai MIL-STD 810G-516. 6 katonai igazolást.
Az átvételi és fizetési lehetőségekről bővebben: Kattintson ide!
Kompatibilis készülékek* Xiaomi Redmi Note 9 Pro * Xiaomi Redmi Note 9 Pro Max * Xiaomi Redmi Note 9S
Jelenlegi ára: 5 899 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 18:08 .

JAWA 350 12V SÁRVÉDŐ ELSŐ FEHÉR - Jelenlegi ára: 20 235 Ft
TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 451963843001/FEHÉR / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000186099; 22000
Jelenlegi ára: 20 235 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 16:50 .
Jelenlegi ára: 20 235 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 16:50 .
SUAVINEX Hygge termosz zöld 500ml - Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Új terméj gyári csomagolásban. Rsz: kd53
Eredeti ár: 9890Ft
Allinshop ár: 7490Ft
Gyerek termosz - hideg és meleg italokhoz, rozsdamentes acél, 500 ml-es űrtartalom, záró fedél
Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 15:32 .
Eredeti ár: 9890Ft
Allinshop ár: 7490Ft
Gyerek termosz - hideg és meleg italokhoz, rozsdamentes acél, 500 ml-es űrtartalom, záró fedél
Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 15:32 .
Wallendorfi masnis ruhás lány 32cm magas sérült az egyik ujja - Jelenlegi ára: 31 000 Ft
Eladó egy wallendorfi hibátlan porcelán masnis ruhás lány sérült az egyik ujja renoválásra szorul 22, 5 cm magas
Jelenlegi ára: 31 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 14:02 .
Jelenlegi ára: 31 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 14:02 .
BLY89A BLY 89A RF TRANZISZTOR 650MHz 70W EREDETI VALVO PHILIPS ARANYOZOTT-MPL csomagautomata - Jelenlegi ára: 5 899 Ft
BLY89A BLY 89A RF TELJESÍTMÉNY TRANZISZTOR 650MHz 70W EREDETI VALVO PHILIPS ARANYOZOTT
ÚJ.
ÁR DARABÁR.
Uce/Ucb: 18/36V
Ic: 5A
ß (Ic/Ib): 50
N: 70W
F: 650MHz
Tmax: 200° C
the BLY89A is a silicon NPN transistor preferred for use in transmitter applications up to 175MHz
--------------------------------
a kis hűtőlemezeket nagyon lehajtva postázható simán is, vagy ajánlottan házhoz.
de ha nem szeretnéd, hogy hajtogassuk, akkor 24mm-től vastagabb a küldemény, így ajánlott levél postán maradóra megy, vagy futár házhoz.
--------------------------------
előreutalás után sima vagy ajánlott levélként, illetve MPL futárral is mehet házhoz postacsomagként.
MPL csomagautomatába is mehet.
utánvét nincs.
sima posta a vevő felelősségére.
piros csekken, levélben is jöhet a pénz.
sok apróság elpostázható 1 postai díjjal.
Jelenlegi ára: 5 899 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 12:50 .

Új - Mágneses karkötő – Szürkés fekete színben - Mágnes karkötő - Új - Leárazva - NH - Jelenlegi ára: 2 995 Ft
Ez a mágneses karkötő egy pillanat alatt felcsatolható, és egész nap könnyű és kényelmes viselet marad.
A mágnesesség jótékony hatása az emberi szervezetre:
– A fájdalmak erőssége csökkenthető.
– Felgyorsul a létfontosságú anyagok (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, fehérjék) beépülése, és ezzel párhuzamosan felgyorsul a káros anyagok kiürítése, ezáltal ellenállóbbá válik szervezetünk a betegségekkel szemben.
– A keringés sebessége felgyorsul, így a szövetekbe több oxigén és tápanyag kerül, amely gyorsítja a gyógyulást.
– Kiegyenlíti a szervezet átmeneti vagy tartós energia hiányát.
– Az állandó mágneses tér hatást gyakorol a rekeszizmokra és serkenti a vérkeringést, valamint egyensúlyba hozza testünk pozitív és negatív töltéseit.
– Testünkben a sejtek tápanyag ellátása javul.
– Gyógyszerek és azok mellékhatásai nélkül panaszaink csökkennek.
– Méregteleníti a szervezetet.
Készleten. Debrecenben átvehető vagy posta.
Jelenlegi ára: 2 995 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 11:56 .

2021. április 27., kedd
KISS PÁL : A KLAPKA 1993 - Jelenlegi ára: 800 Ft
Képeken látható, szép állapotban.
(34)
KÉREM TEKINTSE MEG A KARÁCSONYDÍSZ GYŰJTEMÉNY TOVÁBBI SZÉP DARABJAIT, SZETTJEIT a kinálatomban.
Személyes átvétel: Budapest XIII. Kerület. Kék metró, LEHEL. tér, BULCSÚ utcai kijárat. Szinte bármikor.
Kérem, sikeres vásárlás esetén egy héten belül a postaköltséggel megemelt összeget átutalni szíveskedjenek. Személyes átvételnél is kérem az egy hét betartását.
Egy hét után az árút ismét felteszem és a transz-akciót negatívnak értékelem.
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 10:38 .

Párásító Ventilátor Grupo FM ND-95 1,8 L 95W (Ø 40 cm) Szürke MOST 66526 HELYETT 60186 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 60
EAN:
8427561013102
Gyártó:
Grupo FM
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Párásító Ventilátor Grupo FM ND-95 1, 8 L 95W (? 40 cm) Szürke és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát! Szín: SzürkeTeljesítmény: 95 WKapacitás: 1, 8 LVitorlák: 3Kb. mérete: ? 40 cmSebesség: 3 szintIdőzítő: 8 óraKb. önálló működési idő: 10 óraTulajdonságok: OszcillálásKerékTápegység: Elektromos hálózatFeszültség: 230 VFrekvencia: 50 HzTartozék: Távkapcsoló
Jelenlegi ára: 60 186 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 09:21 .
Vászonkép Faliórával H737 NORMÁL óraszerkezettel - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Vászonkép Faliórával H737 NORMÁL óraszerkezettel BH68961
BYHOME DIGITAL ART kollekció legújabb modellje , saját dizájn!
A lakberendezés olyan mint a nagy műalkotás: soha nincs igazán kész, mindig tudsz új színt és új formákat vinni otthonodba. Most egy igazán exkluzív elemmel dobhatod fel nappalid, hálószobád, de akár irodád is. A ByHome különleges, prémium minőségű faliórái modern vagy konzervatív stílusú berendezéshez egyaránt illenek, és bármilyen színösszeállításhoz passzíthatod őket.
Varázsoljon otthona falára egy különleges 3 elemeből álló nyomtatott vászonképet faliórával! Látványos lakásdekoráció azoknak, akiknek fontos a stílus és a design. Képeink egy teljesen új irányzatot képviselnek, digitális nyomtatással készülnek képzőművészeti vászonra, UV állóak, egyedi elképzelések alapján készülnek limitált szériában , melyeket quartz falióra szerkezettel egészítjük ki! A vásznakat fenyő vakráma keretre feszítjük és 2 cm-es keret vastagság még fokozza a különleges hatást és egy csodálatos vizuális élménnyel ajándékozza meg otthonát.
Fantasztikusan élő színek, kiváló minőség!
Rendelhető NORMAL és SWEEP azaz csendes járású, ketyegés nélküli óraszerkezettel illetve egyedi elképzelések alapján akár saját fotóval is!
Kiváló lakásdekoráció és ajándék!
Képrészletek 30x30cm, teljes méret 90x30cm
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 08:02 .

Kisállatketrec - Ketrec hörcsögnek - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
A képeken látható hörcsögketrec, tartozékokkal együtt az aukció tárgya. A külső járat egyik csatlakozó eleme javításra szorul.
A szállítási módnak megfelelő árat csak leütés után tudom megírni, akkor csomagolom, mérem.
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 06:50 .
A szállítási módnak megfelelő árat csak leütés után tudom megírni, akkor csomagolom, mérem.
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 06:50 .
100 ML MANDULA OLAJ - Jelenlegi ára: 750 Ft
Étkezési minőség, finomított
A mandulaolajat a rózsafélék családjába tartozó mandulafa nemesített, édes ízű (édes mandula) terméseiből préseléssel nyerik ki
A mandulaolaj fontos bázisolaja (alapja) számos kozmetikai készítménynek. Önmagában is használható azonban valamennyi bőrtípusra, de különösen alkalmas száraz, érzékeny, és ekcémás bőr kezelésére.
A mandulaolaj természetes hatóanyagai
- nyugtatják a bőrt,
- visszaadják a bőr rugalmasságát,
- táplálják a bőrt, lassítják az öregedést,
- enyhítik a viszketést, a gyulladásokat,
- gombás fertőzéseknél nagy hatékonyságúak,
- puhává, simábbá teszik a bőrt,
- szaunázás, fürdés vagy napozás után kitűnő bőrtáplálók,
- a benne lévő linolsav és olajsav védőréteget képez a bőr felületén, ezáltal óvják a külső hatások ? szél, hideg ? ellen is.
- a benne lévő E-vitamin a levegőben található nehézfémeket köti meg.
- általános bőrápoló szerként csecsemőknél és gyermekeknél egyaránt használható.
Más, sajátos összetételű és hatású zsíros olajokkal (pl. jojoba, búzacsíra, makadámia) jól keverhető. Ez utóbbiakból rendszerint 10-20%-t adnak az alapolajként használt mandulaolajhoz.
A mandulaolaj fontos alapként szolgál számos masszázsolajnak.
A bőrápolásra szánt illóolajat mindig célszerű legalább egy hordozóolajjal hígítani, mielőtt a bőrre kennénk. A hordozóolajjal elegyített esszencia enyhébb és könnyebben kenheti.
Tárolása: napfénytől védve, 15 fok alatt. Felbontás után célszerű hútőszekrényben tartani, minőségét így 9 hónapig megőrzi.
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 05:32 .
Bethlen Gábor dénár sor 1620-21-22-ritka évszám ! K-B veret!!! EXTRA! - Jelenlegi ára: 22 000 Ft
KÉPEKEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN!!!
Extra állapotban, HAGYATÉKBÓL!
LICITTÖRLÉS NINCS!
SOK SIKERT!!!
Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 04:14 .
Extra állapotban, HAGYATÉKBÓL!
LICITTÖRLÉS NINCS!
SOK SIKERT!!!
Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 04:14 .
Mitsubishi Galant 1996-2003 - Hátsó sárvédő javítóív jobb 4/5 ajtós - Jelenlegi ára: 14 708 Ft
Hátsó sárvédő javítóív jobb 4/5 ajtós (3726582)
Mitsubishi
Mitsubishi Galant 1996. 10. 01-2003. 05. 03 (MITGal EA0)
Utángyártott cikk!
Jelenlegi ára: 14 708 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 03:02 .
Mitsubishi
Mitsubishi Galant 1996. 10. 01-2003. 05. 03 (MITGal EA0)
Utángyártott cikk!
Jelenlegi ára: 14 708 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 03:02 .
Marcato hosszúmetélt betét - Jelenlegi ára: 3 799 Ft
Eredeti, olasz gyártmány, saját dobozában.
A Marcato Atlas 150 tésztakészítő géphez illeszthető 3mm-es hosszúmetélt készítő betét.
A Marcato márka több mint 80 éves múltra tekint vissza.
- vízzel érintkezve nem rozsdásodik
- könnyen tisztítható ronggyal vagy ecsettel
Jelenlegi ára: 3 799 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 01:44 .

DELL ACER HP laptop hűtő ventilátor DFS481305MC0T - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Eladó a képeken látható processzorhűtő ventilátor.
Tesztelt tökéletes állapotban
Ezt a ventilátort a következő gépekbe szerelték
DELL ACER HP
Vásárlás előtt mindenképpen hasonlítsd össze a te ventilátoroddal mind kinézetre mind a gyári szám tekintetében.
Ha bármi kérdésed van keress nyugodtan.
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-28 00:32 .

Chicco mosógatószer 300ml - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Márka:
Chicco
Várható szállítási idő:
1-4 munkanap
ÁFA kulcs:
27%
A Chicco mosogatószer hatékonyan távolítja el a szennyeződéseket kisbabád használati tárgyairól, miközben gyengéd a kezedhez. Érzékeny bőrön dermatológiailag tesztelt. Színező- és illatanyag-mentes, 98%-ban természetes eredetű összetevőket tartalmaz. Mindennapos használatra fejlesztették ki, cumisüvegek, cumik, evőeszközök, valamint a szoptatással és táplálással kapcsolatos egyéb eszközök tisztításához. 0 hónapos kortól ajánlott. Kiszerelés: 300 mlAjánlott adagolás: Hígítva: 2 liter csapvízhez 5 ml (1 teáskanál)Hígítás nélkül: 1-2 ml (1 kávéskanálnyi csepp) közvetlenül a tisztítandó tárgyra vagy a mosogatószivacsraAlaposan öblítsd le! Származási hely: OlaszországHasználat előtt figyelmesen olvasd el a csomagoláson feltüntetett információt. Összetevők: víz (Aqua), kokamidopropil-hidroxiszultain (Cocamidopropyl Hydroxysultaine), lauril-glükozid (Lauryl Glucoside), nátrium-kókusz-szulfát (Sodium Coco-Sulfate), nátrium-benzoát (Sodium Benzoate), benzoesav (Benzoic Acid), kálium-szorbát (Potassium Sorbate), tetranátrium-glutamát-diacetát (Tetrasodium Glutamate Diacetate).
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 23:14 .
Herendi tejkiöntő - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
8, 5x12cm
jelzett
Fülénél egy minimális hiba.
Hirdetéseink közt egyéb dekoráció, lakberendezési kellék valamint régiség is található!
Szállítást Vaterafutárral vállalunk!
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 21:56 .

USB-Helyettesítő töltő Panasonic típ. DE-A60A - Jelenlegi ára: 5 020 Ft
USB-Helyettesítő töltő Panasonic típ. DE-A60A
Feszültség: 5V
Teljesítmény: 1A
Szín: fekete
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
2. 70. PAN. 990. 27
Jelenlegi ára: 5 020 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 20:44 .

Egynyári teltvirágú mák Violetta Blush mag,magok 15 mag - Jelenlegi ára: 250 Ft
Egynyári teltvirágú mák Violetta blush . 15 mag 250 forint.
A magokat késő összel vagy kora tavasszal helybe vessük 0, 5 cm mélyre.
A földet ne hagyjuk kiszáradni.
Tőtávolság 30 cm.
Az elszáradt virágokat távolítsuk el.
Őstermelőtöl.
Nyugtaadás van.
Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 19:18 .

Keszthely képeslap - Jelenlegi ára: 250 Ft
Keszthely képeslap
Képek szerint
Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 18:08 .
Képek szerint
Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 18:08 .
Bikini Ezt nem tudom másképp mondani - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
A lemezt vákumos lemezmosóval megmosva antisztatikus belső tasakkal kapja meg. A lemezek állapotát szemrevételezéssel állapítom meg minden esetben.
Kérem, hogy ennek tudatában vásároljon.
03237.
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 16:56 .
Kérem, hogy ennek tudatában vásároljon.
03237.
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 16:56 .
Vonyx DB3 komplett DJ állvány + hordtáska - Jelenlegi ára: 102 900 Ft
Műszaki adatok: - Maximális teherbírás: 25kg- Stabil kialakítás, kiváló minőség- Strapabíró, erős festés- Egyszerűen összecsukható- Kompakt kialakítás- Asztal magasság: 90, 5 cm- Hátulról megvilágítható fekete-fehér lycra burkolat- Tartozék hordtáska- Méret összecsukva: 73 x 91 x 12 cm- Méret kinyitva: 146 x 73 x 132 cm- Tömeg: 20, 3 kgTermékleírás: Kiváló minőségű, masszív, festett DJ állvány. Összecsukható kialakítás, megvilágítható fekete-fehér lycra burkolat. Ajánljuk telepített vagy akár mobil DJ-nek, minden olyan helyre ahol egy egyszerűen felállítható komplett DJ pultra van szükség. Kiegészítés képen vásárolható hozzá gyártott fényhíd is. Kiváló minőségű, stabil kialakítású termék.
A képen látható fényhíd nem tartozék.
Kábelek, átalakítók, kiegészítők:
A termék mellé bármilyen kábelt, átalakítót, kiegészítőt meg tud nálunk vásárolni. Minden kiegészítő raktáron van, előzetes egyeztetést követően a megrendelt termékkel együtt tudjuk szállítani. Ha valamit nem talál meg webáruházunkban, érdeklődjön telefonon, mindenünk van, de nincs minden külön feltöltve.
Szállítási lehetőségek:
-Személyesen átvehető, kipróbálható Egerben és Budapesten-Budapesten és környékén ingyenesen házhoz szállítjuk-Előzetes egyeztetés után átvehető az Eger - Budapest útvonalon-Utánvéttel 30. 000 Ft alatti végösszeg esetén: 1. 500 Ft-Előre utalással 30. 000 Ft alatti végösszeg esetén: 1. 500 Ft-Ha a rendelés végösszege eléri a 30. 000 Ft-ot: INGYENES
Garancia: - 3 év teljes körű garancia.
14 napos visszaküldési lehetőség:
Ha a tőlünk vásárolt áru nem nyerte el tetszését, az átvételtől számított 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti azt cégünknek! Célunk, hogy mindenki megtalálja nálunk számításait és olyan terméket kapjon, ami valóban megfelel igényeinek. Sok éves szakmai tapasztalatunknak köszönhetően biztosan tudunk megoldást találni az ön részére is. A visszaküldés és elállás részleteit a felhasználási feltételek között találja!
3 év teljes körű garancia.
+++ Szállítás azonnal, raktárról! +++
A terméket raktáron tartjuk, a rendelést követően azonnal tudjuk szállítani, azonban a terméket több felületen is hirdetjük, időnként előfordulhat ideiglenes készlethiány, amikor a szállítási idő megnő.
Budapesten és környékén ingyenesen házhoz szállítjuk
102. 900 Ft/db
Tekintse meg további termékeinket is a következő linkre kattintva:
TOVÁBBI TERMÉKEK
keverő, zenekari keverő, karaoke keverő, karaoki, 8 csatornás, 6 csatornás, 4 csatornás, effekt, effektes, effektes keverő, effektprocesszor, hangkeverő, hang keverő, dj keverő, djkeverő, midi vezérlő, midi controller, mikrofon, mikroport, fejmikrofon, fej mikrofon, csipesz mikrofon, csipeszmikrofon, ruhára csíptethető mikrofon, ruhára csiptethető mikrofon, mikroport, vezeték nélküli mikrofon, rádiós mikrofon, mikrofon csipesz, headset, fejhallgató, karaoke, hangfal, hangfalpár, hangszóró, mélyláda, subláda, szubláda, szub, sub hangfal, topláda, szélessávú hangfal, középmagas hangfal, karaoke hangfal, hangláda, hang szóró, aktív mélyláda, aktív hangfal, aktívhangfal, aktív hangfalpár, házimozi hangfal, házimozi mélyláda, házimozi sub láda, disco hangfal, disco mélyláda, reflex, házibuli, party, disco
Jelenlegi ára: 102 900 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 15:38 .
Bravo sab olasz békatalp, búvár uszony ( 38-39 méret) - Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Békatalp, Bravo sab olasz békatalp, búvár uszony, 38-39 méret, látható hogy volt használva rendesen, sérülése nincs, még használható. Nem repedt, nem lukas.
Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 14:21 .
Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 14:21 .
Minecraft Xbox One-ra eladó - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Eladó a képen látható szép állapotban Minecraft Xbox One-ra . Lemeze karcmentes , játék tökéletesen működik . Személyesen Szegeden lehet megtekinteni , de postázok is .
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 13:08 .
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 13:08 .
Delfin ezüstmedál, ezüst medál delfines - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Termék:
Szép nagy, modern kivitelű, divatos delfin alakú ezüstmedál.
Méret:
28x24mm + karikák
Leírás:
925-ös finomságú ezüstből készült, kiváló minőségű magyar termék. Itt a megszokott kiskereskedelmi áraknál 20-30%-al kevesebbért lehet az Öné.
Garancia:
Garanciát vállalunk, hogy a forgalmazott ezüst és arany termékeink anyaga valóban a leírásban megadott nemesfémből készült, amit számlával is igazolunk. A temékekben hivatalos magyar fémjel és gyártójel található. Az internetes kereskedelemi engedélyekkel rendelkezünk és az aktuális jogszabályokat betartjuk.
Díszdoboz:
Vásárolható díszdoboz az ékszerekhez. A dobozok a termékeim között megtalálhatóak. A díszdobozos postázásnál a postaköltséget csak egyszer kell fizetni.
Szállítási információ:
Több termék egyidejű vásárlás esetén az alap postaköltséget csak egyszer kell kifizetni.
A sikeres licitálás vagy fixáras vásárlás után érkezik egy automata e-mail, amiben megtalálható a bankszámlaszám és az utaláshoz szükséges minden információ. A gyűrűméret meghatározásához letölthető mérősablont biztosítunk. A termékek biztonságos egyszerű műanyag, vagy keménypapír dobozban és buborékos borítékban kerülnek feladásra, de igény szerint választható díszdobozos csomagolás is. A szállítási idő 1-5 munkanap. A sürgős szállítási határidőt kérjük előre jelezze!
Az egyedi gravírozott termékeknél csak előre utalásos fizetés tudunk elfogadni!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 11:50 .

2021. április 26., hétfő
CHRYSLER NEON II, PT CRUISER segédkeret "bölcső" új 5272341AG - Jelenlegi ára: 84 000 Ft
CHRYSLER NEON II, PT CRUISER segédkeret "bölcső" új
Gyári számok: 5272341AG
Új alkatrész, beszerzési idő: 1-2 munkanap
Jelenlegi ára: 84 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 10:32 .
régi filmplakát VÁGYAK IDEGENBEN / DON T LEAN OUT THE WINDOW / NE NAGINJI SE VAN, Killer, 1980 - Jelenlegi ára: 9 500 F
Eredeti, régi plakát!!!
VÁGYAK IDEGENBEN / DON T LEAN OUT THE WINDOW / NE NAGINJI SE VAN
Grafikus: Killer
Nyomda: Offset és Játékkártya nyomda - Dátum: 1980
Méret: 56x81 cm - Állapot: szélén kis beszakadásokkal
Jugoszláv film - Ivo Gregurevic, Fabijan Sovagovic, Mira Banjac - Rendezte: Bogdan Zizic
Személyesen átvehető: Budapesten.
Postázás csak ajánlott levélben a mindenkori postai díjszabás szerint, előzetes egyeztetés után.
Több db. tétel vásárlása esetén is egyben postázunk és csak többletsúly alapján számítunk fel pluszköltséget.
Felhívjuk a tisztelt licitálók figyelmét, hogy a freemail és citromail levelező rendszerek gyakran nem kapják meg leveleinket, illetve sokszor mi sem kapjuk meg a róluk küldött leveleket!
Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 09:18 .

Fehér dupla spot lámpa 12V-os eladó Budapesten - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Fehér dupla spot lámpa 12V-os eladó Budapesten a 18. kerületben. Fém házas, trafós, 12V-os spot izzóval működik, kihasználatlanság miatt eladó. Ára: 6. 000Ft.
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 07:38 .
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 07:38 .
Gyerekmedence Glitter Intex 56 L (86 x 25 cm) - Jelenlegi ára: 6 255 Ft
EAN:
6941057417301
Gyártó:
Intex
Garantált a nyári szórakozás ezekkel az ajánlatokkal. A kicsik és felnőttek is imádni fogják! Vásárolj Gyerekmedence Glitter Intex 56 L (86 x 25 cm) és élvezd szabadidődet!
Méretei kb.: 86 x 25 cmKapacitás: 56 L
Jelenlegi ára: 6 255 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 05:38 .
Összecsukható ruhaszárító Alumínium Zöld (7 M) - Jelenlegi ára: 5 086 Ft
Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amelyek megkönnyítik az életedet, vásárolj Összecsukható ruhaszárító Alumínium Zöld (7 M)terméket a legjobb áron! Anyag: AlumíniumMéretei kb.: 63 x 49 x 16, 5 cmSzín: Zöld
Jelenlegi ára: 5 086 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 05:32 .
Jelenlegi ára: 5 086 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 05:32 .
Vezeték nélküli Fejhallgató Denver Electronics BTN-207 MOST 23561 HELYETT 19580 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 19 580 Ft
EAN:
5706751039898
Gyártó:
Denver Electronics
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Vezeték nélküli Fejhallgató Denver Electronics BTN-207-et verhetetlen áron. Kb. súly: 372 gCsatlakozás: BluetoothKapcsolat: USBJack 3. 5 mmVezeték nélküliKb. önálló működési idő: 8 hAkkumulátor: 250 mAhTípus: Fejhallgatók
Jelenlegi ára: 19 580 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 04:14 .
Rózsaszín párduc plüss figura (óriás) - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Készletkisöprés, minden FIX áras termékre -50%! A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot). Rózsaszín párduc plüss figura (óriás)
használt,
limitált kiadású,
Made in Italy,
127 cm magas,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 02:50 .
használt,
limitált kiadású,
Made in Italy,
127 cm magas,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 02:50 .
Huawei Honor 9 home flex ujjlenyomat olvasó kék - Jelenlegi ára: 1 995 Ft
Kérjük figyelmesen olvassa el a vásárlási és fizetési feltételeinket!
Megbízható minőség, számlaképes eladótól a legjobb áron!
A termék kompatibilitási listája: Huawei Honor 9
A Termék KÉSZLETEN Van!
A vételár beérkezése után 1-2 munkanapon belül postázni tudjuk (Postázási napjaink: Kedd és Csütörtök).
Vásárlás után a vatera által küldött e-mail értesít? ben (az email cím minden esetben az Ön által vaterán megadott cím) megtalálja az utaláshoz szükséges információkat. Amennyiben ezeket nem kapja meg egy órán belül kérem ellenőrizze levelezőrendszere spam mappáját
Utaláskor tüntesse fel a felhasználói nevét vagy a rendelési azonosítót a közlemény rovatban.
Kérjük, hogy a rendelést követő 5 munkanapon belül utalja át a vételárat. Ellenkező esetben sajnos negatív értékeléssel kell újraindítanunk az aukciót.
Szállítás:
Szállítási költség: a "Szállítási és garanciális feltételek" menüpontban.
Törékeny termékeket minden esetben körülményesen, buborékos fóliába tekerve, karton dobozban szállítunk, viszont kérem vegye figyelembe, hogy a normál szállítás nem biztosított a szállítmányozó cég által okozott károkért. Amennyiben törékenyként szeretné kezeltetni termékét kérem jelezze, a kiszállítás díját emailben egyeztessük.
Alapesetben a vaterán megadott címre postázzuk a terméket, amennyiben ettől el szeretne térni minden esetben emailben jelezze ezt.
Utánvéttel csak a legalább 3 pozitív visszajelzéssel rendelkező felhasználóknak teljesítjük a megrendelést. Utánvéttel csak külön kérésre postázunk, kérem ezzel kapcsolatban keressen emailben, telefonon.
Ennél kevesebb visszajelzéssel rendelkező felhasználók, illetve a regisztráció nélküliek válasszanak más fizetési módot.
Ajánlás nélküli postázás esetén nem áll módunkban felelősséget vállalni a kézbesítésért.
Garancia:
Garanciális probléma esetén e-mailben vegye fel velünk a kapcsolatot.
Garanciával kapcsolatos ügyintézést, csak az általunk küldött
számla meglétében tudjuk megkezdeni.
Az általunk hirdetett alkatrészekre garanciát csak abban az esetben tudunk vállalni ha azt szakszervíz építette be. A probléma kezelés folyamán erről igazolást kérhetünk.
A képek legtöbb esetben nem a termékről készültek, csak illusztrációk.
Köszönjük, hogy egyetért vásárlási feltételeinkkel! További felmerülő kérdéseivel keressen minket bátran!
További termékeinkért kattintson ide.
Ide kattintva mentsen el minket a kedvenc eladói közé.
Jogi nyilatkozat!
Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy a termékek leírásában feltüntetett márkanevek, védjegyek csak és kizárólag a beazonosíthatóság, a kompatibilitás és a termék rendeltetésének jelzése érdekében szerepelnek! A meghirdetett alkatrészek nem gyári termékek, azaz nem a termékek leírásában szereplő védjegyek jogosultjaitól származnak. Az általunk forgalmazott alkatrészek nem a fent említett védjegyek jogosultjaitól vagy gyártójától származnak, azoktól teljesen független termékek. Az eladó a védjegyek jogosultjaival semmilyen üzleti kapcsolatban nem áll.
Elállási jog: az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26. ) Korm. rendelet szabályozása értelmében Felhasználó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a vásárlástól. Kivételt képez ez alól pl. a készleten nem tartott, csak rendelésre érkező, külön a vevő kérésére rendelhető termékek esete. További tájékoztatást a vásárlást követő emailben talál.
A Kárpát medencén belül és kívül is bárhová eljuttatható a csomag.
Határon túlra történő postázásért kérjük érdeklődjön privátban.
Köszönjük, hogy benézett hozzánk!
Jelenlegi ára: 1 995 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 01:44 .
Sok Régi Fotós Kellék Egyben! - Jelenlegi ára: 17 999 Ft
A képeken látható Összes Termék Egyben. Csak Egyben!
Személyes Átvétel Szegeden!
Automatába Szállítás Országosan, vagy Házhoz.
Fényképek a termékről készültek!
Jelenlegi ára: 17 999 Ft
Az aukció vége: 2021-04-27 00:21 .
Fotó, fénykép vágó, szélvágó, cikk cakk minta, retro. - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Eladó a képen látható fénykép szélvágó, retro, cikk cakk minta, fellelt állapotban.
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 21:02 .
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 21:02 .
LG B1200 eladóak! - Jelenlegi ára: 500 Ft
LG B1200-as telefonok eladók hibás állapotban! 1db van még!
Csak a telefonok tartozékok nélkül!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 21:56 .
Csak a telefonok tartozékok nélkül!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 21:56 .
4 csatornás DVR videó kamera felvevő - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Posta megoldható
Képeken látható állapotban
Bekapcsolásig tesztelt
Rajta lévő felvételt elindította
Mindenre reagál
A merevlemezt természetesen kivettem belőle , nem jár hozzá
Tartozékok nélkül ! Csak a felvevő van meg
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 20:38 .

Batman - Határtalanul - Féktelen ösztönök - egész estés rajzfilm - dvd - Jelenlegi ára: 990 Ft
A dvd a képeken látható szép állapotban van. Hang, felirat és egyéb információkat a fotón láthatja. A lemez is szép állapotban van. 1 hét garancia
Budapesten és Gödöllőn is átvehető személyesen.
Személyes átvétel esetén megtekintési garanciát vállalok. A személyes átvétel helyéről, időpontjáról és feltételéről a felhasználónevem melletti ismerj meg i+ körben olvashat részletesebben.
Polc: 110720
A postázás lehetséges MPL postapontra, csomagpontra, MPL automatába, házhoz, foxpost pontokra is. Ön választ.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 19:21 .

Young Dimension szürke csillámos sapka - Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Szü rke csillá mos sapka, anyagá ban kö tö tt, varrott mintá val dí szí tett, rugalmas anyagú
Cikkszám: 4718039941
Anyaga: 100% akril
Márka: Young Dimension
Szélesség: 20 cm
Hosszúság: 20 cm
Terméken rögzített méret: M/L
Minden gyerekruhánk egyedi (modellenként csak 1 db van belőlük). Ha megtetszett, ne habozz a rendeléssel, mert hamar elvihetik előled.
HOGY TUDOK FIZETNI?
Utánvéttel
A rendelésed leadása után visszaigazoló e-mailben kapod a csomagod érkezésének pontos idejét és helyét. Majd a csomag kézhezvételekor tudsz fizetni a futárnak. Ebben az esetben a szállítási költség mellett a kezelési költség további 300 Ft. Előre utalással
A rendelést visszaigazoló e-mailben megtalálható minden adat, ami az utaláshoz szükséges. A számlán szereplő összeg megérkezése után adjuk fel a csomagod. Ha a vásárlás összege adott nap 14 óráig megérkezik bankszámlánkra, még aznap elindítjuk a csomagküldést. Így akár 1-2 munkanap múlva már át is veheted a futártól.
SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓ
Személyes átvételre nincs lehetőség. A csomagokat a GLS futárszolgálat szállítja ki, a megrendelést követő 1-2 munkanapon belül 8. 00-16. 00 között, ezért akár munkahelyi címed is megadhatod szállítási címként. Amikor a csomagodat elkészítettük és postára adtuk, e-mailt küldünk a csomag várható érkezésének napjáról. Csomagodat kérheted a szállítási feltételek pontban leírtak alapján. Utánvétes rendelés esetén a szállítás mellett a kezelési költség további 300 Ft/csomag. INGYENES SZÁLLÍTÁS
Ha termékeink közül többet is vásárolsz egy időben és azok együttes értéke meghaladja a 15. 000 Ft-ot, úgy a szállításod INGYENES. Használd ki és a szállítási költség helyett inkább legyen egy ruhával több a kosaradban! A fenti árak kizárólag Magyarország területén belüli szállítás esetén érvényesek. Hétvégén és ünnepnapokon a szállítás szünetel.
VISSZAKÜLDÉS, HA NEM AZT KAPTAD, AMIRE VÁGYTÁL
A vásárolt termékeket 14 munkanapon belül visszaküldheted címünkre a számlával együtt, de kérlek ez esetben előre jelezd e-mailben a visszaküldés szándékát és okát). A vételárat szállítási költséggel együtt 1 héten belül visszautaljuk az e-mailben megadott bankszámlaszámra. A termékeket csakis és kizárólag eredeti állapotában vesszük vissza! Higéniai okok miatt kivételt képeznek a fehérneműk (bugyi, alsónadrág, fürdőruha).
SZÁMLÁZÁS
Minden vásárlásnál ÁFA-s számlát adunk, amit a rendeléskor leadott számlázási címre állítunk ki.
Várjuk kérdéseidet, írj nekünk! Segítünk!
Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 18:08 .

Kemping hősugárzó + 2 literes gázpalack == RETRÓ, RÉGISÉG == - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Eladó a képeken látható régi kemping hősugárzó a hozzá való mini gázpalackkal. Gyűjteménybe ajánlom, de használatra is alkalmas lehet. A gázpalack üres. Méretek a képeken.
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 16:50 .
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 16:50 .
Kenwood JE680 gyümölcscentrifuga, gyümölcsprés - Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Eladó nagyon keveset használt, szinte új állapotú, nagy teljesítményű gyümölcscentrifuga.
Funkciók:
Gy ümölcshús leválasztó: IGEN
Gyümölcshús gyűjtő: IGEN
Gyümölcshús gyűjtő űrtartalma (L): 1, 5
Légyűjtő űrtartalma (L): 0, 75
Alkatrészek mosogatógépben tisztíthatók: IGEN
Kábeltároló: IGEN
Gyümölcslé tartály mérete
0. 75 l
Gyümölcshús tartály mérete
1. 5 l
Sebességfokozatok száma
2
Teljesítmény
700 W
Biztonsági zár
Van
Kijelző
Nincs
Tömeg
3. 7 kg
Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 15:32 .

Bevásárlókocsi 146556 (34 x 54 x 23 cm) - Jelenlegi ára: 37 800 Ft
Szereted a divatot és rajongsz a kiegészítőkért? Elhozzuk neked a Bevásárlókocsi 146556 (34 x 54 x 23 cm) és trendi táskák és pénztárcák széles választékát!
Tulajdonságok: MerevAnyag: PCMéretei kb.: 34 x 54 x 23 cmKerék: 8
Jelenlegi ára: 37 800 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 14:18 .
Tulajdonságok: MerevAnyag: PCMéretei kb.: 34 x 54 x 23 cmKerék: 8
Jelenlegi ára: 37 800 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 14:18 .
fém gombos pink TPU iPhone 6 bumper tok - Jelenlegi ára: 780 Ft
============================================================================
fém gombos pink TPU iPhone 6 bumper tok
Bármilyen mintával, akár fénykép alapján is megoldható egyedi tok!
iph6_0003_04
============================================================================
Ajánlom figyelmedbe további termékeinket:
- fali töltők, autós töltők, kábelek választhatóak több színben
- kijelzővédő fóliák
- bármilyen mintával, képpel, felirattal, akár fénykép alapján is megoldható egyedi telefon tok
- dokkolók, asztali tartók, tripod állványok is megtalálhatóak termékeink között
- található még nálunk vezetékes és bluetooth (vezeték nélküli) headset, kihangosító, hangszóró
- és még több minden a folyamatosan bővülő készletünkben
============================================================================
Ha valamelyik kiegészítő, vagy bármi egyéb termék érdekelne, de nem találod, akkor kérdezz bátran, és segítünk.
============================================================================
Az összes termékem megtekintéséhez kattints ide.
==============================================================================
Ha nem találod, amit keresel, akkor kérdezd meg és ha van nekem, akkor felrakom azt is!
============================================================================
Vásárlási információk:
- az utaláshoz szükséges számlaszám érkezni fog automatikus emailben
- a személyes átvétellel kapcsolatos információk szintén automatikus emailben menni fognak
Jelenlegi ára: 780 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 13:02 .

Adidas fiú póló 11-12év - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
ÜDVÖZÖLLEK!
ADIDAS PÓLÓ 146/152-ES MÉRET
KÉRÉSRE SZÍVESEN MÉREK!
NÉZZ KÖRÜL AZ OLDALAMON, SOK SZÉP MÁRKÁS JÓ MINŐSÉGŰ, RUHÁT TALÁLSZ NÁLAM.
NŐI FÉRFI, GYEREK RUHÁK MEGFIZETHETŐ ÁRON!
A SZÁLLÍTÁST CSAK POSTAI ÚTON TUDOM MEGOLDANI, VAGY SZEMÉLYES ÁTVÉTELLEL, EZT KÉRLEK VEDD FIGYELEMBE!! FOXPOSTAL ÉS VATERÁS CSOMAGKÉNT AUTOMATÁBA NEM TUDOK POSTÁZNI!!!
SIKERES LICITÁLÁST KÖVETŐEN A VATERÁTÓL KAPOTT ÉRTESÍTŐ LEVÉLBEN MEGTALÁLOD A SZÁMLASZÁMOM!
HA TÖBB TERMÉKET VÁSÁROLTÁL, KÉRLEK VEDD FEL VELEM A KAPCSOLATOT A POSTAKÖLTSÉG KISZÁMÍTÁSA MIATT!
KÖSZÖNÖM HOGY BENÉZTÉL!
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 11:44 .

2021. április 25., vasárnap
Inkaliliom-Alstroemeria....../5mag./ NÖV.-093 - Jelenlegi ára: 550 Ft
"Alstroemeria"
Közepes magasságú, vagy magas, látványos virágokkal díszítő
évelő növény, mely Dél-Amerika területén őshonos. A növény
levélzetét hosszúkás, esetenként csavarodott levelek alkotják.
A liliomra hasonlító tölcséres virágok a levelek fölött, a
szár végén nyílnak a nyár folyamán. A virágok lazac, pink, piros,
sárga vagy narancssárga különféle árnyalataiban pompáznak,
sötétebb színű csíkok teszik őket még látványosabbá.
Az inkaliliom nem tartozik az igazán egyszerűen nevelhető növények
közé, de kis odafigyeléssel bárkit megörvendeztethet pompás virágaival.
Fagyérzékeny növény, ezért érdemes vagy konténerbe ültetni és úgy
átteleltetni, vagy pedig felszedni rizómáit és ezeket átteleltetni.
Hűvös, fagymentes helyen teleltessük.
A rizómák nagyon törékenyek, ezért ha a szabadföldi ültetés és felszedés
mellett döntünk, járjunk el körültekintően az ásáskor. Szabadföldi
átteleltetéssel, tövének takarásával, csak az ország melegebb vidékein
érdemes kísérletezni, de ez sem 100%-os megoldás.
Az inkaliliom fényigényes növény, azonban a hosszan tartó tűző napot nem
szereti, ezért világos, de a tartósan erős napsütéstől védett helyet
keressünk számára. Talajok közül a jó vízáteresztő, tápanyagban gazdag
kissé savas talajokat kedveli leginkább.
Vízigénye miatt rendszeres öntözést igényel, nyugalmi időszakában se
feledkezzünk meg az öntözésről, ilyenkor törekedjünk arra, hogy földje ne maradjon tartósan száraz.
Betegségeket általában nem támadják meg, kártevők közül a meztelencsigák
okozhatnak problémát. Szaporítani gyöktörzsének osztásával, vagy
magról is lehet.
EGY KIS SEGÍTSÉG A KÜTYÜHÖZ! Katt...
1 ADAG 5 MAGOT TARTALMAZ!
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 10:32 .
DIVATOS FAZONÚ EREDETI SZŐRME BUNDA 40-es méretben! - Jelenlegi ára: 5 999 Ft
DIVATOS FAZONÚ eredeti szőrme bunda, 40-es méretben, a képeknek megfelelő állapotban eladó!
Debrecenben a termék személyesen megtekinthető, illetve átvehető az általam megadott címen.
Postázással kapcsolatosan rugalmas vagyok, minden lehetőség megoldható.
Amennyiben 15. 000 Ft ot meghaladó összegben vásárol az oldalamról a postaköltség díjtalan, minden más esetben a postai díjszabásoknak megfelelően alakul.
MINDEN TERMÉKEMRE VISSZAVÁSÁRLÁSI GARANCIÁT vállalok a vételár erejéig, ha kézhezvételt követően nem jó a méret, vagy egyéb ok miatt dönt a visszaküldés mellett!
Kérdezzen bizalommal!
Nézzen szét oldalamon több száz termékem között!!!
FONTOS:
-MINDIG LICITÁLÁS ELŐTT KÉRDEZZEN, HOGY AZ ESETLEGES FÉLREÉRTÉSEKET ELKERÜLJÜK!
SZÁMOMRA FONTOS AZ ELÉGEDETT VEVŐ!
-A POSTÁZÁSI KÖLTSÉGEK A VEVŐT TERHELIK!
-KÉREM A TISZTELT NYERTEST, HOGY 5 MUNKANAPON BELÜL JELENTKEZZEN, VALAMINT 10 NAPON BELÜL GONDOSKODJON A VÉTELÁR ÉS A POSTAKÖLTSÉG UTALÁSÁRÓL- DE AMENNYIBEN EZ VALAMI MIATT MÉGSEM MENNE, AZT IS JELEZZE NEKEM!
AMENNYIBEN EZEN FELTÉTELEK NEM TELJESÜLNEK A LICITÁLT ÁRUT ÚJRA FELTÖLTÖM ÉS NEGATÍVVAL MINŐSÍTEM A VÁSÁRLÓT!!
-HA KÉRHETEM A KAPCSOLATTARTÁST E-MAILBEN BONYOLÍTSUK, UGYANIS TELEFONON RITKÁBBAN VAGYOK ELÉRHETŐ.
MEGÉRTÉSÉT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM.
KÉREM, CSAK AKKOR LICITÁLJON, HA A FENTI FELTÉTELEKET ELFOGADJA!!!
Jelenlegi ára: 5 999 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 09:18 .

Démonok között 2. (2016) DVD ÚJ! magyar kiadás fsz: Patrick Wilson, Very Farmigia - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Démonok között 2. (2016) DVD
főszerepben: Patrick Wilson, Vera Farmigia
Állapot: Új, bontatlan, gyári celofános állapotban
hang: magyar, angol
felirat: magyar, angol (hallássérülteknek)
Átvehető: azonnal, a Westend mellett 2 percnyire levő üzletünkben
További részletek a fotókon kinagyítva
Premierfilmek a legjobb áron!
A Démonok között után az Oscar® -jelölt Vera Farmiga és Patrick Wilson ismét Lorraine és Ed Warren bőrébe bújik. A páros Londonba utazik, hogy segítsenek megtisztítani egy négy gyermekét egyedül nevelő anya házát az ártó szellemektől. Az angliai Amityville-ként ismert Enfield-kísértetjárás minden idők legjobban dokumentált paranormális jelensége, ez a film pedig feltárja az igazságot az események mögött, melyek az egész világot sokkolták.
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díjszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekért. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 08:02 .

Ív hegesztő,trafós hegesztő 220v és 380v is megy - Jelenlegi ára: 1 Ft
Üdvözöllek az aukciómon az aukció tárgya egy 185a hegesztő
Tökéletes működés a pálca befogója égett
Mindenki megfontoltan és ennek tudatában licitáljon
Csak ami a képeken van
Szerencsés licitálást kívánok
Kisebb iparszerű munkákra ajánlott hegesztőgép.
Porfestett házzal, állítható áramerősséggel, hővédelemmel és ventillátoros hűtéssel.
A könnyebb mozgatás érdekében 2 nagy méretű kerék és fogantyú.
Pajzzsal, salakolókalapáccsal szállítjuk.
Műszaki adatok:
Feszültség/Frekvencia 230 V~50 Hz/400 V~50 Hz Védelem/Szig. osztály IP 21 S Teljesítmény 6, 8/14, 1 kVA Biztosíték 16 A Üresjárati feszültség 48 V Elektróda 1, 5-10 mm Max. hegesztőáram 140 A/170 A Hegesztési áramerősség 40-170 A Méret 550 x 320 x 380 mm Súly 21, 6 kg
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 09:14 .

Férfi Sport kabát Jack & Jones Quilted Fekete - Jelenlegi ára: 20 627 Ft
Maradj formában, és fedezd fel a szektor újdonságait, hogy a legjobb garancia kíséretében sportolhass! Vásárolj Férfi Sport kabát Jack & Jones Quilted Feketeterméket a legjobb áron, és élvezd az egészséges élet nyújtotta előnyöket!
Szín: FeketeAnyag: PoliészterNem: MenÖsszetétel: 100 % poliészterSzintetikusTulajdonságok: PárnázottMotorháztetősTípus: könnyű, puha és kényelmes
Jelenlegi ára: 20 627 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 05:32 .

IP Kamera D-Link DCS-4603 Domo FHD PoE (H/V/D): 96° / 54° / 108° Zoom 10x Fehér - Jelenlegi ára: 144 966 Ft
EAN:
0790069416019
Gyártó:
D-Link
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg IP Kamera D-Link DCS-4603 Domo FHD PoE (H/V/D): 96° / 54° / 108° Zoom 10x Fehér-et verhetetlen áron. Indoor, Wireless (802. 11b/g/n), 1/4? CMOS, 1MP, HD 720p, 30 fps, Day / Night, IR LEDs (10m Max), 1 x Fast Ethernet RJ-45, Microphone, Speaker, MicroSD/ SDHCTípus: IP security cameraTámogatott elhelyezés: belsőDay/night mode: IgenKülső megjelenés: BoxTermék színe: fehérLED-kijelzők: IgenMaximális felbontás: 1280 x 720 pixelekSupported graphics resolutions: 960 x 720, 1280 x 720 (HD 720)Supported video modes: 720pKépalkotási sebesség: 30 fpsMegapixel: 1 MPTeljes HD (Full HD): NemZajcsökkentés: IgenVízszintes látószög: 97, 6°Függőleges látószög: 69, 2°Viewing angle, diagonal: 108, 9°Szenzor típusa: CMOSOptikai érzékelő mérete: 25, 4 / 4 mm (1 / 4)Fokozatos beolvasás: IgenDigitális nagyítás (zoom): 4xFókuszigazítás: 2. 4Rögzített fókuszhossz: 1, 8 mmVideo motion detection: IgenBuilt-in hard drive: NemKártyaolvasó beépítve: IgenKompatibilis memóriakártyák: MicroSD (TransFlash), MicroSDHC, MicroSDXCMaximum memory card size: 64 GBÉjjellátó: IgenNight vision distance: 10LED-típus: IREthernet/LAN csatlakozás: IgenWi-Fi: IgenEthernet interface type: Fast EthernetKábelezési technológia: 10/100Base-T(X)Wi- Fi szabványok: 802. 11b, 802. 11g, 802. 11nKapcsolódási technológia: Wired & WirelessEthernet LAN (RJ-45) portok mennyisége: 1Csatlakozók: RJ-45Audio formats supported: AACBeépített mikrofon: IgenBeépített hangszórók: IgenSzélesség: 58 mmMélység: 30, 7 mmMagasság: 95 mmSúly: 118 gTanúsítványok: CE (Class B) CE LVD FCC (Class B) C-TickÜzemi hőmérséklettartomány (T-T): 0 - 40 °CRelatív üzemi páratartalom-tartomány: 20 - 80%Number of cameras: 1Memória kártya mellékelve: Nem"
Jelenlegi ára: 144 966 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 04:14 .
Whiskys kínáló díszüveg - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Kor:
1940-
Állapot:
korának megfelelő
Whiskys kínáló díszüvega képeken minden látszik. kiváló, hibátlan állapotban.
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 02:56 .
1940-
Állapot:
korának megfelelő
Whiskys kínáló díszüvega képeken minden látszik. kiváló, hibátlan állapotban.
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 02:56 .
Csinos Lány Tavaszikabát Karcsúsított Hosszított Szövet Kabát 134-140-es - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Nagyon csinos, a képeken látható, újszerű állapotú, karcsúsított, hosszított szövetkabát eladó.
134-140-es
Ujjhossz nyaktól: 63 cm
Nézd meg a többi termékemet is!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 01:44 .
134-140-es
Ujjhossz nyaktól: 63 cm
Nézd meg a többi termékemet is!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 01:44 .
Opel Corsa B 1992-2000 - futómű, hátsó, üres, kivéve hátsó tárcsafékek - Jelenlegi ára: 16 599 Ft
futómű, hátsó, üres, kivéve hátsó tárcsafékek (94703118)
94703118
(9196281)
Corsa B/Tigra A
tengelycsonkokkal, fékdobokkal
Corsa C
csak az üres futómű használható!
(z)10, 12(xe/xep), z13dt, y17dtl
Tigra B
csak az üres futómű használható!
(C) 5E000001-
---
Opel
Opel Corsa B 1992. 09. 01-2000. 08. 31 (OPECor B)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 16 599 Ft
Az aukció vége: 2021-04-26 00:21 .

Eredeti Penny szorgos plüsspajti LEPKE LEÓ kabala figura ! ÚJ !!! - Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Mint a képen!
Eredeti Penny szorgos plüsspajti LEPKE LEÓ kabala figura ! ÚJ !!!
30 cm-es plüssfigura
Nagyon aranyos !
Sok EXTRA és különleges termék !!!
Minden kérdésre szívesen válaszolunk !
Nézd meg a többi termékünket is, 10000 ft feletti vásárlásnál mi álljuk a postaköltséget!!!!! !!!!! !
Személyes átvétel Veszprémben lehetséges !
Folyamatosan bővülő kínálat !!!!! !!!!! !!!!! !!!
Nézz körül nálunk, megéri : -))) !!!
Ha valamit nem találsz, kérdezz nyugodtan, több száz termékünk vár feltöltésre, ha van előrehozzuk a feltöltését !!!
Kérjük, hogy figyelmesen és meggondoltan licitáljanak mert LICITET nem törlünk !! Köszönjük !
Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 23:02 .

Paradox programozó kábel (Soros - USB) - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Paradox 306/307 USB interfész kábel helyett használható, azzal teljesen kompatibilis programozó kábel.
A Paradox riasztó alaplapi soros csatlakozóját és a számítógépet USB porton lehet összekapcsolni vele, hogy aztán a központ programozását el lehessen végezni.
Lehetővé teszi a Paradox központ és a számítógép kommunikációját.
Kompatibilis a Digiplex, Digiplex Evo, Magellan (MG5000, MG5050), Spectra SP sorozat típusaival (SP4000, SP5500, SP6000, SP65, SP7000), illetve azok (Winload és Babyware) szoftvereivel.
Az adapter csatlakoztatásához mellékletként részletes leírást adok.
Személyes átadás a XVI. kerületben.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 21:56 .
KIPSTA indigókék gyermek sportszár futballhoz/focihoz, 33/35-ös méret, akár ingyen posta** - Jelenlegi ára: 500 Ft
Üdvözöllek az oldalamon!
A termék leírása:
Vastagabb anyagú, jól szellőző gyermek sportszár, 33-35-ös méretű.
Márka: Kipsta.
A képen világoskéknek tűnik, de sokkal sötétebb, indigókék.
Keveset használt, minimálisan bolyhos.
Ha kérdésed van nyugodtan írj, szívesen válaszolok!
A leírás a termék állapotát jól tükrözi, ebben a tudatban licitálj, köszönöm!
A játékokra egy tisztítás, a ruhákra egy mosás és vasalás ráfér, mert zsákban valamint szekrényben voltak tárolva.
**Akár ingyen posta: 5000 Ft feletti vásárlásnál állom a postát!!!
Foxpost-tal is tudom küldeni (a "szállítás és fizetési jegyzék"-ben információ), valamint személyes átvételre is van lehetőség!
Sok márkás, hímzett és karakteres ruhát töltök fel, érdemes visszanézni! Sok játék is feltöltésre vár!
Kellemes nézelődést és sok sikert kívánok a licitáláshoz!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 20:38 .
S430 Őz trófea agancs - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Őz trófea, agancs fotón látható állapotban, fa talpon, falra akasztható.
A csont részén felirat:
RÚZSA
DR. D. J.
MÉRGESI ERDŐ
1972Hosszúság: 20 cmA szarv mérete: 20 cm
Termékeim között több agancs található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( vadász vadászat vadász téma szarvas agancs szarvasagancs őz trófea őztrófea őzagancs )
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 19:21 .

Bukócső HEED - Honda CB 500 X (2013-2015) PC46 - felső + alsó - Jelenlegi ára: 53 500 Ft
Bukócsövek / bukócső HEED - Honda CB 500 X (2013 - 2015) PC 46 - felső + alsó
Professzionális kivitelezés:
Anyaga: acél
Hajlítás: CNC
Vágás: lézeres
Hegesztés: TIG
Festés: porfestés
Szine: fekete
Nincs szükség a motor szerkezetének megbontására
A készlet tartalmazza a felszereléshez szükséges alkatrészeket
A szett tartalmaz csövek bal és jobb oldalán egy motorkerékpár.
Jelenlegi ára: 53 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 18:08 .
Használt Bauer SG 500 lábszárvédő 16' eladó - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Használt Bauer SG 500 lábszárvédő 16' eladó
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 16:50 .
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 16:50 .
Görkorcsolya - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Használt lányka görkori, jó állapotú, állítható lábméret 34 -37.
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 15:32 .
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 15:32 .
Tankcsapda - Budapest Kisstadion 2006.05.27. DVD - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Új DVD eredeti bontatlan csomagolásban
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 14:18 .
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 14:18 .
Hold alakú, antik arany színű fém medál (2153) - Jelenlegi ára: 14 Ft
Mérete: 28 x 15 mm.
Az ár egy darabra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 14 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 13:02 .
Az ár egy darabra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 14 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 13:02 .
Msztyiszlavszkij: tavaszi madár a varjú - Jelenlegi ára: 800 Ft
434 o. Lenin Varju fedonevu harcostársának regénye
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#91434 @ 433
kaalmaan_item_20006960_
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 11:18 .

2021. április 24., szombat
CCTV DUPLEX MULTIPLEXER COLOR 16 csatornás multip - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Képen látható
adapter nélkül
Előre utalás után posta, vagy személyesen Vácon vehető át.
csak MPL küldöm
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 10:32 .
adapter nélkül
Előre utalás után posta, vagy személyesen Vácon vehető át.
csak MPL küldöm
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 10:32 .
Tépőzár Felragasztható Bolyhos és horgos fél (H x Sz) 10 m x 10 mm Fehér Fastech B10-SKL000010 10 m - Jelenlegi ára: 9 7
Tépőzár, öntapadó, adagoló dobozban
Műszaki adatok:
Gyártói szám: B10-SKL000010 ? Méret, hossz: 10 m ? Méret, szélesség: 10 mm ? Szín: Fehér ? Tartalom: 10 m ? Tépőzár technológia: Bolyhos és horgos fél ? Tépőzár tulajdonság: Felragasztható ? Tépőzár típus: Tépőzár
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #378958
Jelenlegi ára: 9 710 Ft

Lepidolit fúrt golyó, ásványgyöngy 6 mm-es - Jelenlegi ára: 90 Ft
6 mm-es lepidolit
Ha mást szeretne, vagy többet, kérem, jelezze a terméklapos levelezésben, amennyiben van készleten, feltöltöm.
Csak ajánlottan postázok, kérem, ezt vegye figyelembe a licitáláskor.
Több darab megvásárlása esetén egy levélben küldöm.
*********************************
Csomagolási költséget nem számolok fel. Mérettől függően ajánlott levélként, vagy futárral küldöm.
Személyes átvétel Pécsen lehetséges.
Az aukció lejárata után felveszem Önnel a kapcsolatot. Önnek egy hete van arra, hogy reagáljon a megkeresésre. Ha ez nem történik meg ez alatt az idő alatt, az árut újra listázom.
Kérem, amennyiben bizonytalan valamiben, licitálás, vagy vásárlás előtt kérdezzen.
Személyes átvétel esetén természetesen készpénzes fizetésre is van lehetőség.
Jelenlegi ára: 90 Ft
Az aukció vége: 2021-04-25 07:50 .
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)